Amint arról korábban többször beszámoltunk, botrány tört ki a komáromi Széchenyi István Technikumban pár héttel ezelőtt. Ugyanis az igazgató, azt egyik diáklánnyal közösült az egyik osztályterembe, amikor a takarítónő rájuk nyitott. Másnap azokat a diákokat, akik tudomást szereztek a “szerelmi” kapcsolatról, egyesével behivatták az igazgatói irodába. A diákok beszámolója szerint fenyegető stílusban arra utasították őket, hogy senkinek se beszéljenek az ügyről.

Távozott az igazgató

A rendőrség nyomást indított, az igazgató pedig a botrány kitörése után, közös megegyezéssel távozott az intézményből. Az intézmény új vezetősége csütörtök este szülői értekezletet tartott, amelyről egy szülő az RTL Híradónak elmondta, nagyon feszült volt a hangulat.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Lincshangulat volt 

„Az jött le mindenkinek, hogy védik egymást a tanárok, védik a volt igazgatót. Lincshangulat volt”. A helyszínen hangfelvétel is készült, ami eljutott a Híradóhoz. Ezen a szülők az új igazgatótól kértek tájékoztatást.

Belső vizsgálat 

A szülők azt is nehezményezték, hogy a volt igazgató, aki akkor még ott dolgozott, maga indított belső vizsgálatot, és kihallgatta a gyerekeket is az ügyben. Az új igazgató szerint ez ellen senki nem tiltakozott. A szülőin az egyik tanuló mesélt el egy másik megdöbbentő esetet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

“Táncolj az asztalon”

„Lefagyott, amikor azt mondtam, volt olyan, hogy azt mondta egy lánynak, hogy táncoljon előtte meztelenül az asztalon. És erre csak annyit mondott: nem mindig lehet meghatározni azt, hogy mi az, ami már sok egy diáknál”. Egy volt diák is megkereste a Híradót. Azt állította, hogy körülbelül tíz éve, amikor 15 évesen a technikumban tanult, a botrányba keveredett igazgató, aki akkor még csak tanár volt, feltűnően kedvesen viselkedett vele.

Fogdosta a combját

„Fura lett, amikor elkapta a hajamat, megérintette a combomat, túl kedves volt velem. Egyik nap otthon hagytam a telefonomat, és az édesanyukám olvasta, miket írogatott nekem a tanár… Meztelen felvételeket, ilyen képeket küldözgetett végül is, hogy mit csinálna velem, milyen pozícióban”. A szülei végül az intézmény akkori igazgatójához fordultak. 

Egy másik iskolába küldték volna

„Nem kezelte jól egyáltalán a szituációt, azt hozta ki belőle, hogy biztos én kérettem magam, és nem a megfelelő az öltözékem az iskolába, és keressek egy másik iskolát” – mondta a volt diák. Miután a szülei a tanárt is kérdőre vonták, a diáklány nem kapott több üzenetet a későbbi igazgatótól.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt. kép:  TSZC Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum