Meghalt az a 21 éves lány, aki vasárnap szenvedett autóbaleset az M4-es autóút Vecsést elkerülő szakaszán. Dóri olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét nem tudták megmenteni, a lánynál beállt az agyhalál. Pénteken reggel az orvosok lekapcsolták a gépekről.

Beállt az agyhalál

„Felfoghatatlan. A több orvosból álló bizottság megállapította, hogy Dórinál beállt az agyhalál állapota” – mondta elcsukló hangon pénteken a Blikknek a 21 éves lány barátja.

Még el tudtak búcsúzni

„Tegnap tudtam tőle elbúcsúzni, de még nem fogtam fel, hogy nincs többé. Kérnék mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a fájdalmunkat, és a rosszindulatú megjegyzésektől is kíméljék Dóri szeretteit” – mondta Csodó Lóri

Árokba csúszott az autó

Csütörtökön irtuk, hogy a 21 éves lány az édesanyjával, a mamájával és a nevelőapjával a temetőből jött, virágot vittek a rokonaik sírjához a múlt hét végén. A kocsiból még írt egy sms-t szerelmének. Pár perccel később az autó, eddig tisztázatlan körülmények között, megcsúszott, majd az árokba zuhantak Pest megyében, az M4-es autóút vecsési elkerülőjén.

Nem volt bekötve

Bár a sofőr nem hajtott gyorsan, a lány barátja szerint – aki az RTL Klub Való Világ című műsorában szerepelt – körülbelül 65 kilométeres sebességgel mentek, Dóri, aki hátul utazott, nem volt bekötve, így szinte esélye sem volt megúszni a balesetet.

15 percig nem tudták újraindítani a szívét

„Eltört négy csigolyája, a helyszínen megállt a szíve. Tizenöt percig nem élt, de sikerült újraéleszteni, ám az agya nem kapott oxigént” – mondta Lóri, a lány barátja a Blikknek.

„Agyhalott állapotban van”

„A mentősök kitartóan küzdöttek az életéért, végül újra dobogott a szíve. A kórházban kiderült, hogy az agyi funkciók megszűntek. Csúnyán hangzik, de Dóri agyhalott állapotban van, és az orvosok szerint szinte semmilyen esély sincs arra, hogy valaha felépül. Ha a szervezete küzd, és életben marad, akkor is vegetatív állapotban marad, soha nem lesz már ugyanaz az ember, mint korábban. Nem tud majd beszélni, járni, még a kanalat sem tudja majd megfogni, hogy egyen” –mesélte megtörten az egykori villalakó a baleset után.

Nem volt bekötve a kisgyerek

Budapestkörnyeke.hu is beszámolt róla, idén májusban Nagytétényben, egy  Škoda a Savoya park felől, a 6-os főúton haladt, az autóban egy család utazott. A kocsit a családfő vezette, a bal hátsó ülésen felesége ült, aki a mentők jelentése szerint, az ölében szoptatta a kisfiúkat, amikor oldalról beléjük csapódott az Opel.

A kisfiú anyja ölében ült

Az ütközés olyan erejű volt, hogy a Škoda kipördült és nekicsapódott egy betonsorompó szekrényének. Bár az autóban volt gyerekülés, melyet ráadásul jól is rögzítettek, a gyerek mégis édesanyja ölében utazott, a nő vallomása szerint úgy, hogy kisfia „szemben ült, a biztonsági öv mindkettőnkön át volt húzva”.

Meghalt a gyerek

Ez viszont a gyereket nem védte meg az ütközéstől, ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Szoptatási helyzetben volt a kisfiú

Most a Telex birtokába jutott az igazságügyi orvosszakértő véleménye, amely szerint a gyerek sérüléséből is arra következtettek, hogy „a sérülés elszenvedésekor a test nem lehetett a biztonsági gyerekülésben szabályosan rögzített helyzetben, hanem az édesanyja önmaga elé fordíthatta, például egy szoptatási helyzethez hasonló formában”.

Elkerülhető lett volna tragédia

A szakértő azt is egyértelműen megállapította, hogy „ha a kisgyerek szabályosan, gyermekbiztonsági rendszerben becsatolva utazott volna, úgy a halálos sérülések, azaz a balesetben ténylegesen elszenvedett sérüléssel a bizonyossággal határos módon elkerülhetőek lettek volna”. 

Kiemelt kép: a baleset helyszíne az M4-es autóúton – Forrás: Facebook/Balesetinfo