Lázár János, építési és közlekedési miniszter kedden sajtótájékoztatót tartott Debrecenben. Bejelentette, hogy teljes tarifaközösséget ajánl Budapestnek és az országnak. Ha a BKK elfogadja a vármegye-bérleteket, akkor a MÁV és a Volán is elfogadja majd a Budapest-bérleteket. Azt is mondta, hogy a MÁV és a Volán járatain márciustól bevezetik az országos napijegyet, amelyet minden MÁV és Volán járaton lehet majd használni. Az országos 4990 forintba kerül, a megyei napijegy pedig 990 forint lesz. Vagyis például egy pécsi lakos egy darab 4990 forintos jeggyel elutazhat vonattal vagy busszal Budapestre, ott metrózhat, villamosozhat és aznap haza is utazhat, ha valaki Pest megyéban él, akkor neki csak napi 990 forintba kerülne busszal, HÉV-vel, vonattal a fővárosba beugrani és ott minden közlekedési eszközt használni.
Teljes tarifaközösség
Lázár János teljes tarifaközösséget ajánlott, vagyis, ha a BKK elfogadja az ország- és vármegye-bérleteket, akkor a MÁV és a Volán is elfogadja a Budapest-bérletet, vagyis továbbra is lehetne vele utazni a HÉV-en. A miniszter szerint ez egy nagyon fair ajánlat, amely nagyon jó lenne az agglomerációban élőknek is, aki Budapestre járnak dolgozni, hiszen egy darab 990 forintos napijeggyel Pest megye és Budapest minden közlekedési eszközét lehetne használni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem akarják a budapestieket szívatni
A minisztere elmondta, hogy a kormány nem akarja megszívatni a budapestieket és a főpolgármestert, hiszen pontosan tisztában vannak a főváros nemzetgazdasági súlyával és azzal, milyen sokan élnek Budapesten és környékén. Hozzátette: arról nem tehet, hogy a főpolgármester elbambult és nem végezte el azt a munkát, amit más polgármesterek igen.
Elszámolási vita
A miniszter azt is elmondta, hogy elszámolási vitájuk van a fővárostól. A miniszter szerint nincs ingyen ebéd Budapest területén sem, vagyis a nap végén valakinek fizetnie kell a közlekedésért. Lázár szerint a fővárosi önkormányzat tartozik a z államnak a 2022-es és 2023-as közlekedési szolgáltatásokért. „Budapest az ország leggazdagabb városa, térdig járnak a pénzben” – mondta Lázár János. Szerinte a főváros vezetésének, nem számít az a 2 milliárd forint. Hozzátette a miniszterelnök és a miniszter megállapodni szeretne.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
2 milliárdos vita
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) álláspontja szerint Budapest Főváros Önkormányzata mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltató cégeknek és mivel az ÉKM ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, nincs lehetőség a hosszabbításra. Január és március között a BKK és a MÁV-Volán megállapodásaival még marad a megszokott rendszer, de márciustól biztos, hogy a fővárosi közlekedésben is meghatározó változás jön. Erre tatt most ajénlatot a teljes tarifaközösséggel a miniszter.
Egymást hibáztatták
Ahogy azt megírtuk itt a budapestkörnyéke.hu hírportálon, Lázár János vezette minisztérium és Karácsony Gergely főpolgármester az elmúlt hetekben egymást hibáztatták, amiért ebben a formában hamarosan megszűnik a Budapest-bérlet. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében reagált a Budapest-bérletek körüli huzavonára, valamint arra is, hogy szerinte Karácsony Gergelyék a vidék rovására kérnek több pénzt közösségi közlekedés jogcímén.
Vitézy is közbeszólt
A vitából nem maradt ki Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár sem, aki élesen bírálta Nagy Bálint véleményét. Az LMP által a főpolgármester-jelöltségre felkért Vitézy tárgyalásra szólította a minisztériumot és a fővárost, szerinte ugyanis „nem történhet meg hogy egy mesterségesen gerjesztett Budapest-vidék ellentét jegyében tönkretegyék az egységes és összehangolt budapesti-agglomerációs közlekedési rendszert.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt nézhető vissza Lázár János sajtótájékoztatója
Kiemelt kép: Lázár János – BPK-montázs