Rendhagyó kormányinfóval jelentkezett a mai napon Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, ugyanis a Karmelita kolostorból jelentkeztek be és közölték, hogy egy kormányülés jelenleg is tart, így mindenről most nem tudnak, de a legfontosabb döntésekről számot adtak.
Meghozták a döntéseket
Gulyás Gergely a kormányinfó elején elmondta, hogy a kormány meghozat a döntéseket, számok alapján világossá vált, hogy a járvány erőteljesen terjed, növekedést mutat a halálos áldozatok száma és az új fertőzöttek aránya is. A miniszter tovább arról is beszélt, hogy ma további döntések születhetnek, erről Orbán Viktor holnap reggel beszél majd a Kossuth rádión. „A harmadik hullám nagyon erős, a jó hír, hogy rendelkezésünkre áll vakcina” – mondja Gulyás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Teljes lezárás
Gulyás Gergely ismertette az elmúlt napok szomorú, romló járványügyi adatait, mindezek fényében pedig közölte, hogy a kormány döntésének értelmében az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárják. Az üzleteket március 8-tól március 22-ig két hétre bezárják, ez alól kivétel a élelmiszerboltok, a patika, a drogéria és a benzinkút. Ugyanezen intervallumban minden szolgáltatás szünetel, kivétel a magánellátások.
Itt vannak a pontos döntések
Gulyás Gergely elmondta, hogy csak a kontaktusszámok, a találkozások radikális csökkentése vezethet eredménybe, ezért szakértők javaslata alapján szigorú korlátozásokat vezet be a kormány. Ha most nem zárnánk, akkor a nyitás is későbbre tolódna – mondja a miniszter. A konkrét döntések:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
- Az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárjuk. (A Kormányinfón nem közölte Gulyás Gergely, pontosan melyik naptól zárják be az alsótagozatos osztályokat).
- A középiskolákban, egyetemeken változatlanul nem lesz tanítás.
- Az üzleteket hétfőtől két hétre március 22-ig bezárják. Ez alól kivétel az élelmiszerbolt, a patika, a drogéria és a benzinkút.
- Március 8-22 között minden szolgáltatás szünetel kivéve a magánegészségügyi szolgáltatások.
- A konditermeket is be kell zárni két hétre, az igazolt sportolók meccseire, edzéseire csak zárt kapuk között kerülhet sor.
- A parkok, arborétumok nyitva lesznek, a szabadtéri sportolás megengedett.
- A munkavégzés engedélyezett, ahol mód van rá, ott biztosítani kell az otthon munkavégzést.
- A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
- Szigorítjuk a határátlépést.
- A szállodák, vendéglátóipar bértámogatását, adókedvezményét minden szektorra kiterjesztik, melyeknek most be kell zárni.
Az újranyitás kérdése
Gulyás Gergely egyébként arról is beszélt, hogy az újranyitás március 22-én megkezdődik, de fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt. Úgy véli, ha a jelenlegi intézkedéseket mindenki betartja, akkor korábban tudunk nyitni.
Elfogadják majd Európában a magyar oltásigazolást?
Az EU-nak pillanatnyilag nincs egységes szabályozása, az ezzel kapcsolatos információk álhírek, egyelőre semmilyen döntés nincs. Angela Merkel egyértelműen azt mondta, hogy a nemzeti hatóságoknak kell az oltásigazolásokat kiadni, és azokat el kell fogadni a többi országnak. Ha valaki ezt nem tenné meg, akkor viszonossági alapon Magyarország sem fogadná el azoknak az országoknak az igazolását, melyek a magyart nem fogadják el – mondta el az oltásigazolásokról Gulyás Gergely.
A kormányinfó itt nézhető vissza:
Egyelőre nem kell FFP2-es maszk
Az előzetes sajtóhírekkel ellentétben Gulyás Gergely egyelőre nem beszélt arról, hogy az üzletekben FFP2-es maszk viselése lenne kötelező, azonban ezt még akár holnap bejelentheti a kormányfő reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában.
Romló járványügyi adatok
Mint ismert a járvány harmadik hulláma elérte hazánkat is. Mint megírtuk csütörtökre 6278 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 152, többségében idős, krónikus beteg. Kórházban 6554 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen.
Galgóczi Ágnes már napokkal ezelőtt beszélt a teljes lezárásról
A teljes lezárásról egyébként a napokban a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes is beszélt, aki egyértelműen azt mondta, hogy meg kellene fontolni a plázák rövid időre történő bezárását. Továbbá elmondta, hogy a járványügyi adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés, így az alsó tagozatosok számára is érdemes lenne bevezetni a digitális oktatást.
A kontaktusok számának csökkentése
„A legfontosabb a kontaktusok számának csökkentése az emberek között. A közösségek találkozását kell csökkenteni, rendezvényeket már rég nem tartunk, de például az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom, ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat” – mondta Galgóczi Ágnes, aki szerint a lezárás alatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnának haladni. Ez így hatékony lenne, és a járvány megfékezését szolgálná”– vélekedett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton