A napokban derült ki, hogy 10 év után véget ért Tápai Szabina és Kucsera Gábor házassága. Most megszólalt egy volt modell, aki azt állítja, az exkajakos szeretője volt, akivel le is bukott a sportoló Szabina előtt.
10 év házasság után válnak
A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy 10 év házasság után válik Tápai Szabina és Kucsera Gábor. A sztárpár már hónapok óta nem él együtt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nyolc hónapja nem élnek együtt
Tápai Szabina és Kucsera Gábor válásának híre már többször felröppent, ám egészen eddig nem bizonyultak igaznak a hírek. Most azonban a kézilabdázó maga erősítette meg a Story magazinban, hogy a férjével már nyolc hónapja nem élnek együtt.
Ismert modellel is kikezdhetett
A sportoló többször is hűtlen lehetett három gyermeke édesanyjához, s a viszonyai között többek között egy ismert, férjezett modell is volt. Ám nem ő volt az egyetlen kalandja az egykori kajakozónak. Ezt maga Szabina is megerősítette.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Volt megcsalás
„Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Az elmúlt két-három évben túl sok volt a negatív energia az életünkben, és erre se a gyerekeknek, se nekünk nincs szükségünk” – mondta a lapnak Szabina.
Megszólal a volt szerető
A Blikk most azt állítja, hogy megkereste őket az exkajakos egyik szeretője, aki elmondta, a húszas évei elején járt, amikor összesodorta őt az élet a sármos, ellenállhatatlan sportolóval.
A tökéletes férfi
„Tudtam ki ő, tisztában voltam azzal is, hogy házas, és hogy akkor már megszületett a kisfia. Mégis belementem, mert nagyon tetszett, külsőre megtestesítette számomra a tökéletes férfit. Minden nő odavolt érte, és különlegesnek éreztem magam, hogy kellek neki” – mesélte a lapunak, a magát Kucsera szeretőjének beállító nő.
Lebuktak Szabina előtt
Azt mondta, ma már ő is boldog házasságban él. Szenvedélyes viszonyuk hónapokon keresztül tartott. Úgy meséli, ez idő alatt többször is lebuktak Szabina előtt, de az egykori kézilabdázó próbált szemet hunyni férje nőügyei felett, mivel bízott abban, hogy férje felhagy a kalandokkal.
Éjszakai életet élt
„Abban az időben Gábor volt otthon a kisfiával, Szabina pedig visszament kézilabdázni. Jó apuka volt, imádta a gyerekét, de amikor a felesége hazaért, gyakran elindult az éjszakába, olyankor találkoztunk. Nagyon szórakoztató, humoros, sármos férfi, akinek nem lehet nemet mondani” – állítja a neve elhallgatását kérő nő.
Megígérte, hogy megváltozik
„Szabina hamar rájött, hogy a férjének viszonya van, többször látta az üzenetváltásainkat, hallott részleteket a telefonbeszélgetéseinkből, de aztán Gábor mindig megígérte, hogy mindent felszámol, a felesége pedig reménykedett. Szerintem Gábor igazán sosem akart megváltozni, még ha meg is próbálta” – mondta a hölgy.
Nincs közös jövőjük
Idővel azonban az állítólagos szerető is rájött, hogy nincs a valamikori kajakossal közös jövőjük, és arra is több jel utalt, hogy rajta kívül más lányokkal is mulatja az időt. Ezt pedig megelégelte. Az ügyben sem Tápai Szabina, sem Kucsera Gábor nem kívánt akart nyilatkozni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Kucsera Gábor – Forrás: BPK montázs