Öt kocsi ütközött össze péntek éjszaka a Váci úti felüljárónál. Az egyik autó az ütközés erejétől átvágódott a szalagkorláton, majd több méteres zuhanással lerepült a hídról. A halálos balesetnek két áldozata van, egyikőjük a lezuhant kocsit vezette, ő a helyszínen meghalt. A másik áldozat a mentőben hunyt el. 

Ketten meghaltak 

Tömegbaleset történt péntek éjszaka a Göncz Árpád városközpontnál, Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében. A baleset a felüljárón történt, az egyik autó azonban az ütközés erejétől a mélybe zuhant. A halálos balesetnek két áldozata van, egyiküket hosszú időn keresztül próbálták megmenteni, de a kórházba vezető úton elhunyt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Öt autó ütközött

„Összeütközött öt személygépkocsi Budapest 13. kerületében, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében. A baleset következtében egy autó lesodródott a hídról – közölte a Katasztrófavédelem. Egy ember az egyik roncsba beszorult, őt feszítővágóval kellett kiemelni.”

Órákig helyszíneltek 

A fővárosi katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a fővárosi hivatásos tűzoltók műszaki mentést végeznek. Az egységek egy beszorult utast kiemeltek járművéből. A helyszínre mentő is érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Száguldozott az Audi 

Úgy tudjuk, az Audi RS7-es olyan sebességgel csapódott bele egy Toyotába a felüljárón, hogy az nem átszakította a korlátot, hanem egyszerűen átrepült felette és a mélybe zuhant. A tragédiának két halálos áldozata van: a lezuhant Toyota sofőrje a helyszínen életét vesztette, míg az Audit vezető férfi a kórházba szállítás közben vesztette életét. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook