Ahogyan arról korábban beszámoltunk róla, eltűnt egy nyíregyházi férfi Németországban. Az ismerősei a közösségi oldalakon is megpróbáltak információhoz jutni, és a rendőrség is körözést adott ki a nyíregyházi buszsofőr eltűnése miatt. Róbert utoljára április 13-án adott életjelet magáról, azóta senki nem tudja, hol lehet. Pedig már csak pár nap választotta el attól, hogy végleg visszaköltözzön családjához, Magyarországra.
Németországban dolgozott
A Németországban dolgozó Nyikos Róbert 2025. április 13-án a bajorországi Fürstenfeldbruck térségében tűnt el. A 40-es éveiben járó Róbert stabil munkahellyel rendelkezett, és éppen hivatalos felmondását intézte, hogy hazatérhessen Magyarországra a családjához. A hazautazása előtti napokban azonban nyoma veszett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Biciklizni indult
Róbert április 13-án délután 2 óra körül még beszélt a párjával, este 7 körül azonban elhagyta a lakását. Állítólag biciklizni indult – de a kerékpárját később otthon találták meg, ő viszont eltűnt. Párja szerint soha nem fordult elő korábban, hogy ne jelent volna meg a munkahelyén. A férfi azonban egy ideje semmilyen életjelet nem adott azóta magáról.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Haza akart költözni
“Már csak pár nap választotta el attól, hogy végleg hazaköltözzön a családjához. Lehet, hogy hazaindult, vagy csak sétálni ment, és közben történt vele valami. Nagyon várjuk haza, a 4 és fél éves kisfia is” – mondta a Borsnak Murai Kitti.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Németországba utazott
Pár napja egy bejelentés érkezett a német rendőrségre, miszerint valaki látni vélte Róbertet, ám mint végül kiderült, nem őt látták. Kitti kiutazott Németországba, hogy a helyszínen tudja segíteni a nyomozást. Egy korábbi posztjában azt mondta, hogy a német rendőrség már komolyan veszi a párja eltűnését. Azóta azonban, úgy döntött, hogy hazajön a családjához. “Bár a szívem egy része kint maradt Németországban, a családom és a kisfiunk miatt most haza kellett jönnöm. De nem állok meg. Itthon is teszem, amit tudok: ügyeket intézek, tartom a kapcsolatot a rendőrséggel, próbálok minden nyomot követni” – mondta Róbert párja.
Továbbra is keresik
A német rendőrség még nem tájékoztatta Kittit a további fejleményekkel kapcsolatban, azonban ígéretet tettek neki, hogy minél hamarabb informálni fogják – azonban jelenleg még folyik a nyomozás. A müncheni rendőrségnek azonban Kitti már minden információt átadott, ami a nyomozást előbbre viheti.
Interneten is keresik
Kitti minden követ megmozgatott, hogy megtalálja a párját. A Facecbookon létrehozott egy csoportot, ahol információkat lehet megosztani a férfi hollétéről, valamint folyamatosan plakátolt a Fürstenfeldbruck-tól Münchenig vezető út egy részén, a vasútállomások környékén és üzletekben. Fürstenfeldbruck-tól Münchenig rengeteg helyen kint van Róbert fényképe. “Bízom az emberek összetartó erejében. Valakinek tudnia kell valamit. Valamit látnia kellett”.
Itt lehet jelentkezni
Ha bárki bármilyen információval rendelkezik Nyikos Róbert hollétéről, kérjük, azonnal jelezze a rendőrségen. Bejelentés tehető a 36(42)524-600-es telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Nyikos Róbert – Forrás: Facebook