Újabb magyar túrázó veszett oda a hegyen. Az 58 éves férfi egyedül indult el a bajorországi hegyre túrázni, a bejelentés után néhány órával megtalálták a holttestét. Néhány napja egy másik magyar, Győrffy Ákos tűnt el az Alpokban, őt már nem keresik.

Nem tért vissza a túráról

Csütörtökön jelentette a német hatóságoknak egy férfi, hogy 58 éves barátja nem tért vissza az előre megbeszélt időpontban, miután túrázni indult a bajorországi Marquartstein település melletti hegyekbe. Az eltűnt magyart 20 hegyimentő kezdte keresni, két speciálisan képzett kutyát és kutatódrónt is bevetettek az akcióban, írta meg a Blikk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megtalálták a holttestét

Órákig tartó kutatás során végül kora délután megtalálták a túrázó holttestét: a férfi több mint 40 métert zuhant, egy erdős-sziklás terepre esett, ahonnan csak nagyon nehezen tudták kiemelni. Végül a hajnali órákban tudták kihozni a testet, a baleset körülményeit a helyi hatóságok vizsgálják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Eltűnt egy magyar hegymászó

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta a rendkívül alapos és szakszerű keresés ellenére sem találták meg Győrffy Ákos magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős nyomait Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon.

Április 8-én indult volna a Kancsendzöngára

A Kalifa Alpin Csapat tájékoztatása szerint a hegymászó április 8-án indult volna a 8568 méteres Kancsendzöngára, a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsára. Ez az a csúcs, aminek a meghódítása után – 10 évvel ezelőtt – életét vesztette Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter, amikor már a csúcsról tartottak visszafelé.

Hivatalosan is befejezték a kutatást

A tájékoztatás szerint Győrffy Ákos családja a szakemberek információira alapozva azt a döntés hozta pénteken, hogy abbahagyják az eltűnt hegymászó keresését. A hatóságok tehát hivatalosan is befejezték a kutatásokat. Győrffy Ákos múlt pénteken egy hétvégi mászásra indult a Monte Rosa-masszívumra, amelyen már többször is járt. Az előre megbeszélt időpontra azonban nem ért vissza, nem jelentkezett be. 

Nagy erőkkel kutattak utána

A mentés megkezdését szerda délelőtt Győrffy Ákos édesapjával egy időben Héjja Bálint, a Kalifa Alpin Csapat tagja indította el az olasz hatóságok felé, aki egyben nemzetközi szakvizsgával rendelkező hegyivezető is. A keresést a piemonti és a Valle D’Aosta-i hegyimentő-szolgálat, valamint több alpesi hegyimentő szervezet szakemberi végezték 3 helikopterrel és 20 szárazföldi hegyimentő szakember közreműködésével. Később bekapcsolódtak a keresésbe a svájci Wallis kanton rendőri egységei is.

A testvére is a helyszínre sietett

A helyszínre érkezett csütörtökön Győrffy Ákos testvére, Örs és a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Lengyel Ferenc is, akik próbáltak hatékony támogatást nyújtani a mentőcsapatoknak. A kutatást Magyarország Milánói Főkonzulátusa is a lehető legmagasabb szinten támogatta.

Három lehetséges útvonal

Mint írták, rendkívül nagy erőkkel folyt a kutatás megállás nélkül. Három lehetséges útvonal vetődött fel. „Első körben a Gnifetti-menedékház környékére koncentrálódott a kutatás, ahol az utolsó GPS koordináták jelezték Ákos tartózkodási helyét. A mentési szakemberek benéztek, beereszkedtek a nyitott hasadékokba, kinyitották a jég és hó által bezárt hasadékokat is, eredménytelenül” – olvasható a közleményben.

Siklóernyő is volt nála

Hozzátették: vizsgálták Győrffy Ákos további lehetséges útvonalait is a Margherita-menedékház felé, amely Európa legmagasabban fekvő menedékháza 4556 méteren. Feltehetőleg ez volt Győrffy Ákos eredeti úti célja. Az útvonalak mentén is keresték a nyomait. Mivel feltételezhetően siklóernyő is volt nála, a szakemberek által valószínűsített, lehetséges siklóernyőzési útvonalak mentén is folytatták a keresést. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: a németországi tragédia helyszíne. Forrás: Wikipedia