Halálra nyomta a rakománya és meghalt egy sofőr kedd reggel Jászapátinál. A kamion menet közben defektet kapott és az árokba csapódott, a rakomány pedig – ami több tonna kő volt – a vezetőfülkébe ömlött, majd maga alá temette az 50 éves férfit. A holttestét végül a tűzoltók emelték ki a roncsból.
Defektet kapott
Defektet kapott menet közben egy kamion és árokba csapódott Jászapátinál. A jármű több tonna követ szállított, ami a baleset következtében beömlött a vezetőfülkébe, halálra nyomva a sofőrt. Az 50 éves férfi holttestét a tűzoltók tudták csak kivágni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Összeroncsolódott a jármű eleje
Felismerhetetlenségig összeroncsolódott a kamion vezetőfülkéje, a sofőrnek esélye sem volt a túlélésre. A vármegyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy „a sofőr nem tudott kiszállni az utastérből, a tűzoltók ezért egy feszítővágóval lyukat vágtak a vezetőfülkébe és azon keresztül emelték ki a sofőrt”.
Helyszíni felvétel
Forrás: helyszíni felvétel – Forrás: Jászkísér ÖTP
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kibontották a fülkét
Németh Ádám hozzátette, a tűzoltóság munkatársai a fülkét megbontották, hogy áramtalanítani tudják azt. A többtonnányi rakomány szétszóródott a helyszínen, a hatóságok embereinek órákig tartott, míg eltakarították a köveket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Jászkísér ÖTP