Újabb 250 ezer adag, koronavírus elleni Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Erről beszélt Szijjártó Péter
Szijjártó Péter a videóban kiemelte, hogy az orosz fél az újabb szállítmánnyal teljesítette a szerződésben márciusra vállalt kötelezettségét, és félmillió első adag oltóanyagot szállított Magyarországra. Ezek beadása után az oltások második adagja is rendben és időben megérkezik majd – tette hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
A videó itt nézhető vissza:
Eddig 1,1 millió orosz és 1,1 millió kínai vakcina érkezett
Mint mondta: eddig 1,1 millió orosz és szintén 1,1 millió adag kínai oltóanyag érkezett az országba, ezek nélkül „hatalmas nagy bajban lettünk volna.”
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szerinte jó, hogy nem hallgatott a kormány Brüsszelre
Ha a kormány Brüsszelre és a baloldalra hallgatott volna, és nem vásárolt volna keleti oltóanyagot, a jelenleg beoltott emberek jelentős része még nem kapott volna oltást – fűzte hozzá a miniszter.
Az emberek védelme
Szijjártó Péter szerint a kormány célja, feladata és kötelessége, hogy megvédje az emberek életét és egészségét, ehhez pedig az oltás az egyetlen igazi megoldás.
Ezek a vakcinák érhetők el jelenleg Magyarországon
Ezeket a vakcinákat várjuk még
Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra.
Brüsszel lassú
Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is lekötöttünk.
A Sinopharm
A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag vakcina érkezett, ezt elsősorban a háziorvosok használják a regisztrált idősek első és második körös oltásához. Az orosz vakcinát is a regisztrált idősek oltására használják a megyei kórházak oltópontjain.
Újabb két vakcina
Az AstraZeneca jelentősen csökkentette vakcinaszállítmányait. Az OGYÉI két újabb keleti vakcina (CanSino, CoviShield) behozatalát is engedélyezte, de ezek szállítása csak hetek múlva várható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.
Kiemelt kép: Szputnyik V – Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd