Elütött egy gyalogost a 6-os villamos a főváros 7. kerületében szerda este. A szerelvény az Oktogon felől a Blaha Lujza tér felé haladt, amikor a Dob utcai jelzőlámpás kereszteződésben elgázolta a fiatal férfit.

Elgázolta a szerelvény a férfit

Helyszíni információink szerint a gyalogos a tilos jelzés ellenére próbált átfutni a Körút egyik oldaláról a másikra, amikor az éppen odaérkező villamos a vészfékezés ellenére elgázolta.

Életmentés az aszfalton

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újraélesztés

A baleset helyszínére az Országos Mentőszolgálat Tevékenységirányítás Központja két mentőautót is küldött, mivel a gyalogos fiatalember olyan súlyosan megsérült, hogy újra is kellett éleszteni.

Nem adták fel a küzdelmet

Levágták róla a ruhát

A szabálytalanul átrohanó férfiról levágták a ruhát, majd mintegy 50 percig próbálták stabilizálni, eközben kellett újraéleszteni. A mentésben résztvevők sorfalat állva takarták el az életmentést az érdeklődő szempárok elől.

Sokan figyelték, mi történik

Kórházba vitték

A megfeszített munka végül sikerrel zárult, a gyalogost életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A baleset miatt 20:06-tól – 21:22-ig a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon M és a Blaha Lujza tér M között nem közlekedett, a kimaradt szakaszon autóbuszokkal pótolták.

Leállt a közlekedés

Képek: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.