Önkívületi állapotban őrjöngött, majd kioltotta a saját életét egy budapesti fiatal, miután drogokat fogyasztott a házibuliban. A 22 éves férfi LSD-t és marihuánát fogyasztott, majd őrjöngeni kezdett, és mellkason szúrta magát. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban meghalt.
Budán árulta a drogot
A vádirat szerint egy 48 éves férfi 2020-2021-ben különböző kábítószereket árult Budapesten, így marihuánát, MDMA-tartalmú, úgynevezett ecstasy tablettákat, mefedront, amfetamint és LSD-t. A drogokat jellemzően egy 3. kerületi pincében, illetve a 12. kerületi lakásában adta át. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Bulit szerveztek
2021. november 26-án egy társaság tagjai elhatározták, hogy bulizni fognak egy józsefvárosi lakásban, és kábítószereket is fogyasztanak majd. Egyikük megkereste ismerősét, aki több lépcsőben a 48 éves férfitől szerzett be LSD-t és extasyt.
Mellkason szúrta magát
Az ügy további vádlottjai – egy nő és további két férfi – azok, akik részt vettek a forgalomba hozatalban. A Józsefvárosban szórakozó társaság az este folyamán más forrásból vett marihuánát is fogyasztott. A kora reggeli órákban az egyik férfi a kábítószerek hatására önkívületi állapotba került, majd mellkason szúrta magát, és a sérülés következtében pár nappal később, a kórházban meghalt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elfogták a fillért
A kábítószer-bűnözés elleni rendőrök elfogták a 48 éves férfit, lakásán kábítószert, több mint 5 millió forintot és a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket foglaltak, valamint a társait is azonosították
20 évet is kaphatnak
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője azt üggyel kapcsolatosan azt mondta, hogy egy férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, három társát pedig kábítószer forgalomba hozatalával vádolja a főügyészség, és velük szemben fegyház-, börtön- és pénzbüntetés kiszabását kérte. Hozzátette, előbbi akár húsz évet is kaphat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció