Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták Kiss László 3. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját. Ők jelenleg őrizetben vannak, és a letartóztatásuk elrendelését indítványozza az ügyészség. Közben a fideszes korrupció két jómadara, a volt miniszterhelyettes, Völner Pál és a végrehajtók nagyfőnöke, Schadl György nincsenek rács mögött, lényegében szabadon járkálhatnak, jókat röhöghetnek, pedig hangfelvétel van arról, hogy mit műveltek.

Összehangolt akció

A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő óbudai nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak. Ahogy azt megírtuk a főügyészség szerdán összehangolt  akcióban számos helyszínen – köztük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást. A főügyészség öt embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük a 3. kerületi polgármestert. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Meggyanúsították a polgármestert

A polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint Kiss László ellenzéki polgármester a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

Túlárazott szerződések

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal – közölték, hozzátéve, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el – írták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bűnszövetség

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy 3. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg – áll az ügyészségi közleményben.

Politikai lejáratás

Zamecsnik Péter, a 3. kerületi polgármester, Kiss László ügyvéde azt állítja, hogy védence ártatlan, a gyanúsítás nonszensz, politikai lejáratás zajlik Kiss László ellen. A DK szerint az ügy csak arról szól, hogy új választást kényszerítsenek ki.

Új választásért kiáltanak

Egyesek szerint az ügy mögött hatalmi harcok lehetnek. A Fidesznek érdeke lehet visszavenni Óbudát. Ha a választáson újrázó Kiss László előzetesben lesz, akkor a testület feloszlathatja önmagát, egy új választás kiírásakor pedig a már kétszer is megbukó fideszes Bús Balázsnak állhat a zászló, hiszen nincs másik jelölt. Ezt támasztja alá, hogy Bús már megszólat: szerinte azonnal új választásokat kell kiírni a kerületben.

Hatalom megszerzése

Közben különös, hogy a korrupcióval gyanúsított volt fideszes miniszterhelyettes, Völner Pál és a végrehajtók főnöke, akit Ferihegyen fogtak el, mert éppen távozott volna az országból, nincsenek rácsok mögött. Úgy tűnik a Völner-Schadl ügyet szép lassan, észrevétlenül elsikálják a hatóságok, könnyen lehet, hogy Kiss László polgármester megbuktatása után sem lesz ügy. Nemsokára meglátjuk, hogy valóban volt-e korrupció a 3. kerületben, vagy az ügyészséget csak eszközként használják a hatalom visszaszerzéséhez.

Óbuda kormánypárti megszállása

A DK vezetője, Gyurcsány Ferenc így fogalmaz a közösségi oldalán az őrizetbe vett ellenzéki polgármester kapcsán: „Látva a korábbi bukott fideszes óbudai polgármester önelégült vigyorát, olvasva, hogy nem is titkolják végső céljukat, semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy Kiss László polgármester őrizetbe vétele egy új választás kikényszerítésének eszköze. A júniusban megválasztott testületnek októberben kell megalakulnia. De ha a kormány irányítása alatt működő rendőrség eléri, hogy a polgármester akadályoztatva legyen, akkor ez nem tud megtörténni. Egy idő után nem lesz más megoldás, mint új választást kell majd kiírni. Az őrizetbe vétel, a előzetes letartóztatás kezdeményezése ezt a célt szolgálja. A választók akaratának felülbírálását, Óbuda kormánypárti megszállását.”

Megfenyegette az ügyészséget a Vidéki Prókátor

A kegyelmi ügyet is kiborító, titokzatos Vidéki Prókátor, aki magát vidéki ügyvédnek nevezi, nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt így fogalmazott a közösségi oldalán: „Az a tény, hogy a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított óbudai alpolgármester letartóztatásban van, a lényegesen nagyobb tárgyi és politikai súlyú korrupciós bűncselekménnyel vádolt Völner Pál pedig nincs letartóztatásban, kétségbevonhatatlanul bizonyítja az ügyészség pártatlanságának hiányát és pártpolitikai szempontú működését. Jelzem egyúttal minden ügyésznek, hogy egyszer majd minden olyan ügyészi döntés utólagosan nagyon alapos kivizsgálásra kerül, melynek kapcsán felmerül a (párt)politikai befolyásoltság, s ennek kapcsán hivatali bűncselekmény és/vagy kötelezettségszegés elkövetésének gyanúja. A Völner letartóztatására irányuló indítvány hiánya nyilvánvalóan ezek közé fog tartozni.”
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kiss László és Völner Pál – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült