Egy patakmederben kuporogva fogták el a rendőrök azt a 28 éves férfit, aki az elmúlt egy hónapban vagyon, emberi méltóság, valamint az emberi szabadság elleni bűncselekményeket követett el – a gyanú szerint – Érd környéki településeken, valamint a fővárosban.

Azt hitte lerázta a zsarukat

Az érdi rendőrök Heves vármegyei kollégáikkal együttműködve bilincselték meg az érdi G. Tibor Richárdot 2023. január 12-én délután, miután egy utcán parkoló kocsi ellopása miatt kezdeményezett intézkedéskor kövér gázt adva elmenekült a rendőrök elől – az érdiek utána, egészen Heves vármegyéig. Mivel a menekülő Gyöngyösön autójával lepadkázott, kitört az egyik kereke, gyalog próbálta lerázni az őt követő rendőröket. Átugrott egy korláton és néhány pillanatra eltűnt a szemük elől, azt hihette, lerázta üldözőit. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Padkát fogott a kocsijával:

Fotó: police.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Esélytelen volt

Esélytelen volt, a mintegy 8 méter mély és öt méter széles beton-partfallal körülvett patakmederben guggolt, amikor bekerítették. Önmagában a rendőrök előli menekülése is megerősítette a bűncselekmények gyanúját, de ennél jóval több bizonyíték volt ellene a rendőrök birtokában – megbilincselték, elfogták, majd kórházba vitték a lábát fájlaló férfit.

A nyomában voltak

Az érdi nyomozók akkor már több hete G. Tibor Richárd nyomában voltak, aki a városban és a környező településeken bűnös eszköztárának használatával próbált javítani anyagi helyzetén a gyanú szerint.

Sok minden volt a rovásán

Több gépkocsit is ellopott; egy mozgásában idős koránál fogva korlátozott férfitől két kutyát és 90.000 ezer forintot vitt el; egy érdi nőt vélt sérelme miatt házának felgyújtásával fenyegetett meg; egy 85 éves nyugdíjast nem engedett ki a kocsijából, miután hazavitte és a fuvarért pénzt kért tőle, de attól sem riadt vissza, hogy ellopja egy autópályán lerobbant utánfutó mentését végző férfinek táskáját, miközben azt színlelte, ő is segíteni akar.

Nem tett vallomást

A 28 éves férfi a kihallgatásán a vallomástételt valamint a jegyzőkönyv aláírását megtagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt. G. Tibor Richárd ellen jelenleg nyolc másik büntetőeljárás van folyamatban főként vagyon elleni bűncselekmények, valamint garázdaság gyanúja miatt.

Eljárás folyik

Az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott férfi ellen lopás bűntettének, személyi szabadság megsértése bűntettének, csalás bűntette kísérletének, kifosztás bűntettének, lopás vétségének, valamint zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videón az elfogás:

Kiemelt kép: police.hu videorészlet