Szentendre olyan népszerű, hogy látogatók autói szinte el sem férnek a belváros körül, ezért rendkívül sokan szabálytalanul parkolnak. Gyakran a kapubejárókban állnak meg, ami igen csak bosszantó tud lenni. Szentendrén mától nem teketóriáznak, kerékbilincset tesznek a szabálytalanul parkoló autókra. A cikkünk végén megtalálod az árakat és azt az egy esetet, amikor megúszhatod a bírságot.

Előkerül a kerékbilincs

Szentendre hétvégi forgalmát nem csökkentette a járványhelyzet, és a várokozás díjmentessé tétele csak tovább rontott a helyzeten. Ezért más, turisták által kedvelt települések, kerületek tapasztalatai alapján Szentendrén is bevezetik a kerékbilincs alkalmazását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Minden szabálytalanul parkoló autóra ráteszik

A kerékbilincs elhelyezését a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság minden olyan esetben alkalmazni fogja, amikor a közterületen szabálytalanul parkol a gépjármű. A jogszabályi előírásoknak megfelelően csak olyan esetben alkalmazzák a bilincselést, ami nem okoz balesetveszélyt és nem akadályozza a forgalmat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem a büntetés a cél

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta: a kerékbilincselés megkezdését előre kommunikálták, hogy az emberek felkészülhessenek rá, tudjanak róla és senkit se érjen meglepetés. „Nem a büntetés a cél, hanem, hogy tartsák be a szabályokat” – mondta a polgármester a portálunknak.

Itt kell nagyon figyelni!

A városban kiemelten figyelemmel kísérik például a HÉV-állomás parkosított területét, a Postás strandot és környékét, a parkokat, a zöldterületen várakozást (például Czóbel, Kerényi park), a Duna korzón, a kaviccsal felszórt sávon történő parkolást, és általában a nagy turista forgalmú helyeket.

Nem jelzi majd tábla

Kerékbilincsre figyelmeztető táblákat nem helyeznek ki, mert több mint 100 darabra lenne szükség, és ennek tetemes a költsége, amire most nincs kerete a városnak. A jogszabály nem írja elő kötelezően a figyelmeztető táblák elhelyezését.

Már rég megvették a bilincseket

Már az előző, fideszes városvezetés is tervezte a kerékbilincs alkalmazásának bevezetését, és be is szerezték a szükséges eszközöket, de ennek alkalmazására eddig nem került sor, bár korábban is sok problémát okoztak a közlekedési szabálysértések, a megállási, várokozási szabályok megszegése a városban.

Városvédő intézkedés

A városvezetés és a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság úgy gondolja, hogy a kerékbilincs alkalmazása városvédő intézkedés, mert már nem csak arról van szó, hogy az épített és a parkosított területeket kell megvédeni, hanem a szentendreiek mindennapi életvitelét is biztosítani kell.

Nem lehet közlekedni a járdán

Némely napokon már a járdákon sem lehet közlekedni, vagy gyakran a saját ingatlanjukba sem jutnak be a lakók a szabálytalanul parkoló autók miatt. A szentendrei Városháza bízik abban, hogy más településekhez hasonlóan, Szentendrén is visszatartó erővel bír majd a kerékbilincs alkalmazása.

A kerékbilincs ára

Ha megbilincselik az autót, akkor ússzuk meg olcsóbban a bírságot, ha a bilincselésnél azonnal szólunk, hogy miénk a jármű. Ebben az esetben 5750 forint a bírság. Ha már rátették a bilincset és telefonon kell hívni a közterületeseket, akkor 11500 forintot kell fizetni. Jó tudni, ha a telefonhívás után 2,5 óra elteltével érkezik csak a rendész akkor 5750, ha pedig 3 óra elteltével sem jön, akkor nem kell bírságot fizetni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Parkoló autók Szentendrén – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Nagy Tamás