Ahogy arról az elsők között beszámoltunk, a Gábor Dénes Egyetem szerette volna bekebelezni és fizetőssé tenni a 12. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Gimnáziumot. A szülők felháborodtak, az önkormányzat a szülők oldalára állt, így a Gábor Dénes Egyetem ma beadta a derekát.

Fizetőssé tették volna

Nemrég megkapták a levelet a szülők arról, hogy a Gábor Dénes Egyetem (GDE) átvenné a 12. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium fenntartási jogát. Fizetőssé tennék, de a jelenlegi diákoknak továbbra is ingyenes lenne. Cserébe rengeteg fejlesztést hajtanának végre és vélhetően több informatika órájuk lenne a diákoknak. Rossz ez vagy sem? Szülőként nem egyértelmű a válasz, hiszen lehet, hogy korszerűbb, és jobb képzést kapnak a srácok, mint most, ráadásul egy mostani elsős lényegében 12 évig járhatna ingyen egy jól felszerelt fizetős iskolába. Az önkormányzat bejelentette: azt az álláspontot képviselik majd, mint a szülők. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Eláll az egyetem

Az egyetem ma beadta a derekát, eláll az iskola átvételétől. A szerkesztőségünknek küldött közleményükben ez áll: „Értékrendünk középpontjában a diákok érdekei állnak, ezért úgy döntöttünk, hogy a Gábor Dénes Egyetem visszalép a fenntartói jog átvételének szándékától, mivel sem a gyermekeket, sem a tanáraikat nem kívánjuk méltatlan helyzetbe hozni, a közelgő választások politikai csatározásainak kereszttűzébe állítani.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Romboló véleményvezérek

Azt is írják, hogy a GDE eszmeisége szerint kénytelenek voltak ezt a döntést meghozni annak ellenére, hogy az Érintettek köréből – írásban és szóban egyaránt – számos együttműködő és támogató visszajelzés érkezett a fejlesztési koncepciójukra, de be kellett látniuk, hogy egy választási kampány időszakában nem lehet a valós és szakmai értékekről, közös jó célokról őszintén beszélni az Érintettekkel. „Be kellett látnunk, hogy a romboló kommunikációt folytató véleményvezérek ezt nem hagyják, és fennáll az esélye, hogy folytatódik a céljainkkal egyetértő szülők, tanárok további megfélemlítése, elnémítása.” – írja az egyetem.

Torzított infók

Azt is írják, hogy „egyetemünk tiszta, átlátható és nyitott egyeztetési folyamatot kezdett el az iskola tanáraival, szülőkkel és diákokkal. Azonban az elmúlt egy hétben a valós tényektől és szándékoktól jelentősen eltorzított, számos esetben valótlan információk és spekulációk jelentek meg a közösségi médiában, sajtóban és sajnos már a Tamásiban is. Ennek következményeként a szakmai szintről tisztán politikai színtérre helyeződött a közbeszéd, amely kommunikáció teljesen elfojtja a szakmaiságot, és az egyetlen igazán fontos szempontot, a diákok érdekét.”

Nincs lehetőség

„Ebben a környezetben nincs lehetőségük az Érintetteknek kialakítani szakmai párbeszéd alapján saját álláspontjukat, mert egyes véleményvezérek – kérdések feltevése és válaszok meghallgatása nélkül – igaztalan támadással, petíciókkal, tüntetésekkel próbálják a közhangulatot befolyásolni. Az ilyen romboló kommunikáció egyetlen célja, hogy megakadályozza, őszinte és előremutató szakmai egyeztetési folyamatot a közösen megvalósítandó jó ügy érdekében.” – írják az egyetem közleményében. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Tamási Áron Általános Iskola és Gimnázium – Forrás: Az intézmény Facebook oldala