A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid kemény hangvételű levelet küldött a BKK igazgatóságának az elnökének. Abból lett balhé, hogy a BKK fél éven keresztül úgy adott el 900 forintért jegyeket a 100E repülőtéri buszokra, hogy már nem is jártak a buszok, mert koronavírus-járvány miatt leállították azokat.

Nem működő buszjárat

Az ügy akkor kezdődött, amikor a Közlekedő Tömeg Egyesület néhány nappal ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a BKK olyan buszjáratra ad el jegyet, amelyet nem üzemeltet. Erre a BKK kiadott egy sajtóközleményt, amelyben elismerték a hibájukat és magyarázatot is adtak rá.

Fél évig rossz jegyet adtak el

Ebben többek közt arról írt a közlekedési vállalat, hogy azért adtak el fél évig rossz buszjegyeket, mert pocsék szolgáltatói szerződést kötött 2013-ban Vitézy Dávid vezérigazgatósága idején a BKK, ezért hosszú ideig kell várni arra, hogy a külső szolgáltató megváltoztassa az elektronikus gombokat a jegykiadó automatákon, ráadásul ez sok milliós többletköltséget jelent a vállalatnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kikérte magának

Vitézy Dávid erre válaszolva levelet írt a BKK igazgatóságának az elnökének a Gyurcsány-kormány korábbi miniszterének, Draskovics Tibornak, amelyben kikérte magának a BKK butaságait és a visszamutogatást, tételesen, bizonyítékokkal cáfolta, hogy nem miatta alakultak így a dolgok.

Tarlósék miatt

Draskovics Tibor tegnap válaszolt Vitézy Dávidnak, amelyben többek közt arról írt, hogy a BKK-nak azért kellett a jegyrendszer átprogramozása miatt milliókat fizetnie, mert Tarlósék idején, 2019 februárjában módosították a szerződést és annak alapján még az egyébként ingyenes szolgáltatásokhoz kapcsolódóan is fizetni kell.

Vitézy bepöccent

Vitézy Dávid a levelet olvasva bepöccent és egy mellébeszélést nem tűrő, szerződések részleteit felsoroló tételes választ írt Draskovics Tibornak. Ebből az rajzolódik ki, hogy a BKK igazgatóságának elnöke messze nem tud annyi részletkérdésről, mint Vitézy Dávid.

Helyre tette Draskovicsot

A BKK-t megalapító közlekedési szakember a levélben alaposan helyre tette Draskovics Tibort és a szerződésekből idézve tételesen levezette, hogy teljesen feleslegesen fizet a BKK milliókat azért, mert az automatákat ezért át kell programozni.

Megkárosították az utasokat

Vitézy Dávid a levelének a végén a következőt írja: „Tisztelettel kérem ma ismét: fejezzék be a minden alapot nélkülöző visszamutogatást és felelősséghárítást, miután idén tavasztól őszig fél éven át megkárosították a saját utasaikat.”

Ezek a cikkek is érdekelni fognak!

Kiemelt kép: Vitézy Dávid (bal oldalon) és Draskovics Tibor – BPK-montázs