A Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója, Vitézy Dávid elhibázottnak tartja a Bubi fejlesztésére kiírt tendert. Azt kéri a BKK szerinte rövidlátó vezetésétől, hogy vonják vissza a tendert. Szerinte kevesebb bicikli lesz a városban és drágább lesz az üzemeltetés is.

Vitézy szomorú

Szomorú vagyok a MOL Bubi közbringarendszer leépítési tervei és bizonytalan jövője miatt. A Bubi üzemeltetésére szóló szerződés idén november végén lejár és úgy tűnik, kicsi az esélye, hogy addigra legyen új üzemeltető – így, ha a Budapesti Közlekedési Központ nem hoz rendkívüli intézkedést, november végén, 6 év után először, leállhat a Bubi működése – írja friss posztjában a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója, Vitézy Dávid, aki korábban a BKK vezére volt.

Közeledik a határidő

A BKK Igazgatósága szeptemberben írt ki tendert a Bubi üzemeltetésére, 5 évre, 1,7 milliárd forintért. A tender beadási határideje október 26-án lesz – így aztán nehezen képzelhető el, hogy már november végén egy új üzemeltető be tud állni a régi helyett, főleg úgy, hogy a tender új kerékpárokra és egy teljesen új rendszerre vonatkozik – teszi hozzá az igazgató.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hat éve indult a program

A Bubit 2014 szeptemberében indították el, akkor még csak 1100 kerékpárral és 76 dokkolóállomással. Azóta a biciklik száma közel 2100-ra bővült és 158 állomáson érhető el a Bubi.

Kevesebb bicikli lesz

Az új, 5 évre szóló tender ehhez képest mindössze 1200 biciklire szól és 158 dokkolóállomásról. Mindez azt jelenti: a Bubi által lefedett terület 5 éven át érdemben nem fog tudni bővülni, s az állomások száma szinte változatlan marad 2026-ig – ami pedig a legfájóbb ebben, hogy legalább 500, de ha az opciót nem hívják le, közel 900 biciklivel csökken a Bubi kerékpárjainak száma a következő 5 évre szólóan a maihoz képest.

A belvároson kívül is van élet

A belvároson kívül is van élet – írja Vitézy Dávid, majd így folytatja: A külvárosi csomópontok, nagyobb lakótelepek és akár, együttműködési készség esetén az agglomerációs központok irányába is érdemes lenne továbbfejleszteni a rendszert. Az új tenderrel azonban nem csak, hogy nem bővül majd 2026-ig, hanem bizonyosan jelentősen szűkül is, több mint 40%-kal a biciklik száma. A belvárostól távolabbi kerületekbe a közbringa 5 éven belül így bizonyosan nem jut el – írja.

Varsóban több bringa van

Összevetésképp: a Budapesthez hasonlóan 1,7 millió lakosú Varsóban 377 állomás működik 5337 db biciklivel és a rendszert folyamatosan fejlesztik.

Rövidlátó hozzáállás

Látva a rendszer fejlesztésének és kiterjesztésének elmúlt 5 éves ütemét, a BKK Igazgatóságának a Bubi visszafejlesztéséről szóló döntése rövidlátó hozzáállást tükröz és szembemegy a városvezetés klímavédelemmel és fenntartható közlekedéspolitikával kapcsolatban megfogalmazott célkitűzéseivel – háborog posztjában a fejlesztési központ igazgatója.

Nem volt egyeztetés

Ellentétben számos forgalomtechnikai részletkérdéssel, semmilyen konzultáció, társadalmi egyeztetés nem előzte meg a Draskovics Tibor által vezetett BKK Igazgatóság döntését, sőt, az átláthatóság minimumát sem teljesítve mindössze a közbeszerzési értesítőből értesülhetett a nyilvánosság a Bubi átalaklításáról.

Kiszervezés

A tender a kerékpárok és a rendszer teljes cseréjével számol, az új eszközök azonban már nem kerülnének a BKK tulajdonába, azokat szolgáltatásként vennék igénybe. Történne mindez annak ellenére, hogy a jelenlegi rendszert európai uniós forrásokból vette és bővítette a BKK az elmúlt években, minden kerékpár és dokkolóállomás a központ tulajdonában van. A kiszervezés tehát jelentősen növelni fogja az üzemeltetés költségeit, ráadásul a Bubi bővítésére az elmúlt években igénybe vett uniós forrásokat is vissza kell fizetnie a BKK-nak.

BKK bérlet

Vitézy Dávid szerint a Bubit rég integrálni kellett volna a BKK bérletekkel, megszüntetni a személyes szerződéshosszabbítást és eltörölni a kauciót. A világjárvány idején idén a tavaszi-nyári hónapokban 35-80%-ot növekedett a Bubi használóinak köre a megelőző év azonos időszakához képest a rendkívüli díjkedvezményeknek köszönhetően, ezzel is hozzájárulva a közösségi közlekedés csúcsórai zsúfoltságának enyhítéséhez és a biztonságos napi közlekedéshez – és bizonyítva, hogy van igény a Bubi szolgáltatásaira.

Vonják vissza a közbeszerzési kiírást

„Sajnálom, hogy most a leépítésről kell itt írnom. Bízom benne, hogy sikerül ezt a rossz döntést korrigálni és a BKK vagy a Főváros vezetése visszavonja ezt az elhibázott koncepción alapuló közbeszerzési kiírást” – fogalmazott a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Kiemelt kép: illusztráció