A kecskeméti Őszirózsa Időskorúak Gondozóháznak mindössze 20 lakója van. Az egyik idős úgy döntött, hogy nem szeretne tovább élni és zacskót húzott a fejére, majd megfulladt. Az eset július 27-én történt. Az egyik gondozott rokona szerint a tragédia elkerülhető lett volna, amennyiben az ápolók odafigyelnek az idősekre.
Reggel találtak rá
A tragédia talán megelőzhető lett volna, ha az éjszakás gondozó jobban ügyel az ápoltakra, ám ő úgy adta át az ügyeleti szolgálatot, hogy nem történt rendkívül esemény. Mire reggel 8 órakor, reggeli osztásnál észlelték a tragédiát, már nem lehetett segíteni az áldozaton, az orvos szakértő szerint éjfélkor következett be a halál – írja a Blikk. A lapot az egyik gondozott hozzátartozója kereste meg. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Alszanak az ápolók
A lap informátora szerint az ott lakó idősek sokszor panaszkodtak arra, az egyik éjszakás gondozó alszik munkaidőben, nem lehet tőle segítséget kérni, átaludta az inzulin beadási időpontot is, magas vérnyomás miatt rosszul lévő ápolt segélykérését is.
Idén 9-en haltak meg
A rokon azt mondta, hogy csak idén 9 beteg hunyt el Eddig szóbeli figyelmeztetésekkel a szőnyeg alá söpörték ezeket az ügyeket, most viszont meghalt egy idős nő, akit meg lehetett volna menteni. A magányos néni kihasználva az éjszaka csendjét, meg azt, hogy a gondozó is aludt, egy műanyag zacskót tekert a fejére, ami alatt megfulladt. Reggel nyolcig mégsem vette ezt észre senki.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem vették észre az ápolók
“Nem igaz, hogy sem az átadó, sem az átvevő ne látta volna, egy beteg fején egy zacskóval, elkékülve, holtan fekszik az ágyában. Állítom, ha az éjszakás rendesen végzi a dolgát, a nénike még élne. Keressük a helyet ápolásra szoruló családtagunknak egy másik intézményben, mert nem merjük itt hagyni”.
Akaraterő
A tragédia után a rendőrök is megállították, hogy öngyilkosság történt. A szakértő szerint óriási akaraterő kell ahhoz, hogy a fulladozó ne tépje le magáról a zacskót. Szerinte ez nem egy pár perces történet lehetett, ha a gondozó nem hanyag, észlelnie kellett volna.
Megszólalt az otthon vezetője
Az idősotthon vezetője elismerte, hogy náluk történt az extrém eset, ám erről nem volt hajlandó többet elárulni, állítása szerint felettesei is megtiltották. Slajkó Eugénia azt mondta, hogy az otthon lakói főleg 80 év felettiek élnek, így nem meglepő, hogy idén már 9-en haltak meg.
Dávodi eset
2019 nyarán Dávod egy nő és férfi egy bérelt házban élt. Viszonyuk ebben az időszakban megromlott és mindketten azt kívánták elérni, hogy a másik elhagyja az ingatlant. Egy veszekedés közben verekedett a férfi és a nő, a bántalmazás során a férfi meg is sérült. Emiatt a nő gyógyszereket adott párjának, de nemcsak fájdalomcsillapítót, hanem nyugtatót is. A férfi eszméletlen állapotba került, a nő pedig zacskót húzott a fejére. A férj megfulladt, a nőt pedig 15 évre ítélték.
Ha segítség kell!
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció