Földrengés volt péntek délelőtt Nagykovácsi térségében. A rengést a teljes budai agglomerációban lehetett érezni. A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának szeizmológusa szerint a rengés a A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földrengés volt.

A rengés nyolc kilométer mélységben pattant ki Nagykovácsi alatt, károkról nem érkezett bejelentés. A helyi facebookos oldalon azt írják, hogy érezhetően rengett a föld, zörögtek az ablakok.

A Nagykovácsitól légvonalban alig 5 km-re fekvő Pátyon azt írják a Facebookon, hogy „olyan érzés volt, mintha egy kamion nekirohant volna a ház falának.” Többen az ablakok rezgéséről számolnak be, mások alatt az ágy is megremegett.

Egy nappal korábban is volt rengés

Előző nap az agglomerációtól nyugatra, Mórnál volt szintén a Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földrengés. Az öt kilométeres mélységben pattant ki délután fél egykor. Károkról nem érkezett bejelentés.

Elképzelhető, hogy a két földrengés között összefüggés lehet, hiszen a mélyben egymásnak feszülő kőzetlemezek úgy működnek, mint a dominók. Ha az egyik megmozdul, mozdul a többi is, a kérdés az, hogy mennyit.

Zsámbékon ma is látszik egy földrengés nyoma

Magyarországon általában 100 évente egyszer fordul elő nagyobb földrengés. Az agglomerációban a Zsámbéki Romtemplom intő példája az újra és újra előforduló földrengéseknek. A csodálatos épületet az 1763-as komáromi rengés rombolta le.

Földrengés a Zsámbéki-medencében, leomlott egy templom – írták volna a lapok 1763-ban

Kiemelt kép: Nagykovácsi Református templom – Fotó: GoogleStreetView