10 millió forint támogatást kapott Kásler Miklóstól Zalatnay Sarolta még júniusban. A Tárnokon élő énekesnő épp a napokban írta alá fideszes politikusok társaságában a kormánypárt által indított Stop Gyurcsány,  Stop Karácsony petíciót.

Kásler Miklóstól kapott 10 millió forintot

10 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Zalatnay Sarolták még júniusban. Dr. Kásler Miklós a Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere számára fenntartott keretből kapta az énekesnő a támogatást.

Életmű koncertkörút

A pályázat címe „az életmű koncertkörút megvalósítása”volt, és helyszínként Tárnokot jelölték meg – írja a napi.hu.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Aláírta a petíciót

Zalatnay Sarolta néhány napja Érden írta alá a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony petíciót. Az énekesnő a Fidesz strandjánál Dömötör Csaba államtitkárral és Aradszky András országgyűlési képviselővel fotózkodott.

Nehéz körülmények közt él

A börtönt is megjárt énekesnő egy ideje arról panaszkodik, hogy nehéz anyagi körülmények között él. Idén májusban beszélt arról, hogy lánya tartja el őt.

A lánya a családfenntartó

„Most nincs más megoldás, Niki a családfenntartó, mert a tartalékok sajnos kezdenek kifújni. Nyilván, ha énekelnék, és csinálhatnám a dolgomat, akkor erre nem lenne szükség. Többek között ezért is remélem, hogy nyáron zöld utat kapunk a koncertezéshez. Csak legyen közönség” – mondta fél évvel ezelőtt.

Megviselte a járvány

„Kicsit el vagyok keseredve, amiért már egy éve ilyen nehéz az élet… Az éltető erő számomra a színpadon van, a közönség szeretetében, az éneklésben. Ez a járvány elvette tőlünk mindazt, ami jó és fontos volt számunkra. Szeretném most már visszakapni, és nagyon remélem, hogy hamarosan újra színpadra állhatok” – mondta akkor Cini.

3 év börtönt kapott

Az énekesnőt 2004. szeptember 23-án ítélték jogerősen három évi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre. Összesen 120 millió forint kárt okozó, többrendbeli, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

El akarta halasztani a börtönt

Zalatnay Sarolta az ítélet után azonban halasztási kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, amelyben arra hivatkozott, hogy egészségének rosszabbodása miatt hosszabb ideig tartó kezelésre szorul. Az énekesnő három hónappal szerette volna elhalasztatni börtönbe vonulásának időpontját, a bíróság azonban elutasította keresetét.

Az RTL valóságshow-t forgatott

A bíróság döntése akkor komoly anyagi veszteséget jelentett az énekesnőnek. Az RTL Klub akkor valóságshow-t forgatott Cini szabadon töltött napjairól és epizódonként fizetett Zalatnaynak szerepléséért. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Zalatnay Sarolta Dömötör Csaba és Aradszky András társaságában – Forrás: Facebook