175 éve ezen a napon adták át Magyarország első vasútvonalát Pest és Vác között. Széchenyi Istvánnak mint a reformkori Magyarországon oly sok mindenben, ebben is komoly szerepe volt. Ő volt az, aki kifejezetten szorgalmazta, hogy Magyarországon minél több vasútvonal épüljön. Meglepő, hogy 175 évvel ezelőtt a menetidő nem sokkal volt hosszabb, mint most.

Gőzmozdony

1846. július 15-én, az első, gőzmozdony vontatta szerelvény indulása előtt nagy tömeg gyűlt össze, a sok kíváncsiskodó izgatottan figyelte, ahogy József nádor és családja, valamint a meghívottak felszállnak a vonatra, és a Pesti indóházból kigördülnek Vác felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem sokat változott a menetidő

175 éve az út még közel egyórás volt, igaz ebből Dunakeszin kellett eltölteni 10 percet, mert a két mozdonynak, Pestnek és Budának tűzifára és vízre volt szüksége. Jelenleg ha nem késnek a szerelvények 25-40 perc alatt lehet eljutni a Nyugatiból Vácra, nagy előrelépés tehát nem történt 175 év alatt. Mindenesetre az első út sikeresen lezajlott. Bár a megérkezés balszerencsés volt – Vácon épp tűzvész tombolt, amikor József nádorék begördültek, így az ünneplésnek hamar vége lett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Van feladat bőven

A vasúthálózat állapotában, működésében az elmúlt 100 év sok adósságot halmozott fel, ezeket sürgősen törlesztenünk kell. A kormánnyal ezen dolgozunk – írja Facebook-oldalán Fürjes Balázs az agglomeráció és Budapest fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Korszerű vonatok

Fürjes Balázs azt írja, hogy korszerű, egylégterű, légkondicionált motorvonatokat vásároltak – 63 Stadler FLIRT-et és 40 kétemeletes Stadler KISS-t. Komplett vonalakat is újítottak fel – többek között az esztergomit és a székesfehérvárit. A pusztaszabolcsi és a hatvani elővárosi vonalak korszerűsítését pedig az idén fejezik be.

Az egykori gőzösök helyén emeletes vonatok a Nyugatiban

Forrás: MTI

Duplázódott az utasok száma

Megéri a vasutat fejleszteni – teszi hozzá a kormánybiztos. „Ott, ahol ezt megtettük, duplázódótt az utasforgalom – az esztergomi vonalon például 107 százalékkal, a székesfehérvárin pedig 76 százalékkal több lett az utas. Az új, kényelmes vonatok, a megújult állomások, a kiszámíthatóság és pontosság sok új embert is vonzott. Sajnos e körülmények még sok helyen hiányoznak – van még feladat bőven.” – írja Fürjes Balázs.

A vasút a megoldás

A kormánybiztos leszögezi: Budapest közlekedési kihívásaira az egyik megoldás a vasút. Budapest egy négymilliós várostérség középpontja. Munkanapokon naponta 1 millió ember indul útnak autóval az elővárosokból és a külső kerületekből a belső városmag felé. Autó egyre több van, az utak keresztmetszete pedig nem növelhető. Kezdenünk kell valamit ezzel a nyomással, de nem kapkodva, kampányszerűen, értelmetlenül – fogalmazott a kormánybiztos.

Három pillér

Fürjes Balázs szerint a megoldás három eleme: a tömegközlekedés folyamatos fejlesztése, a hiányzó északi és déli peremhidak és a külső körúti elemek megépítése, valamint sok-sok P+R, B+R parkoló a külső csomópontokon. Ebbe illeszkedik a budapesti és agglomerációs vasúthálózat teljes megújítása, ugyanis a MÁV éves utasforgalmának kétharmada Budapesten és környékén közlekedik.

Egy jeggyel mindenhol

A kormánybiztos szerint a cél az, hogy minden elővárosi vasútállomásról óránként legalább négy vonat induljon Budapestre, átszállás nélkül legalább három metróvonalat érhessünk el, és valósuljon meg az integrált tarifaközösség, vagyis az utazás során legyen elegendő egyetlen bérlet vagy jegy. Így duplájára nőhet a budapesti és elővárosi utasok száma, többen használják majd a tömegközlekedést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu