19 ezer gyermekpornográf fotót találtak a perui magyar nagykövet kommunikációs eszközein. Kaleta Gábor ellen vádat emeltek.

Ahogyan azt a BudaPestkörnyeke.hu is megírta, a volt perui magyar nagykövetet 2019 tavaszán gyermekpornográfiával gyanúsították meg és úgy hozták a magyar hatóság emberei Peruból Magyarországra, hogy az ügy nem került nyilvánosságra. Az erről szóló cikket itt tudod elérni.

Bár először, az Index azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ munkatársai szállították haza a diplomatát, a TEK ezt azonban cáfolta. A Magyar Nemzet úgy tudja, a külképviseletről volt két kísérője a hazarendelt nagykövetnek. Ezután Szijjártó Péter javaslatára Áder János felmentette nagyköveti tisztségéből.

Hazahozatala után az Index szerint a Gyorskocsi utcában volt előzetesben is és vádat emeltek ellene.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A spanyolok nyomoztak

Az RTL Híradója szerint 19 ezer gyermekpornográf fotót találtak Kaleta Gábor különböző kommunikációs eszközein. A hálózat tagjai egymásnak küldözgették a kiskorúakról készült erotikus felvételeket. Végül a spanyol rendőrség látókörébe kerültek, így lepleződött le a banda. Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peruban, Ecuadorban és Costa Ricában is őrizetbe vettek gyanúsítottakat.

Mindenkit meglepett Kaleta ügye

Kaleta Gábor a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Innen a pécsi egyetemre került. Jogászhallgatóként tudatosan készült a diplomáciai pályára. Kollégái szerint mintakatolikus volt, sokszor idézett a Bibliából.

Kiemelt kép: Kaleta Gábor, 2014-ben – Forrás: RTL klub