Sztárok is az iskolapadba ülnek az új tanévben! A Barátok közt színésznője, Mérai Kata 51 évesen megy egyetemre és azt is elárulta, hogy három tárgyból újra érettségizett a jobb pontszámért. Az énekesnő, Janicsák Veca pedig úgy fogalmazott: most jött el az ideje, hogy bővítse a tudását.

Felvették a Barátok közt sztárját

Mint ahogy a BudaPestkörnyéke.hu is írt róla, szerdán kihirdették az idei felvételi ponthatárokat. 126 ezren vártak a nagy napra. Instagram-posztjából kiderült, hogy köztük volt Mérai Kata is. A Barátok közt sztárja, aki tavaly az Ázsia Expresszt is megjárta Gyebnár Csekkával, úgy fogalmazott: „Igen, vannak még álmaim.” A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Soha nincs késő”

„Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy nem azért osztom meg veletek az amúgy örömömet, hogy dicsérjetek vagy esetleg egyesek kritizáljanak, hanem hogy motiváljak mindenkit. Igen, téged, aki gondolkozol, hogy van-e még értelme! 51 évesen szerintem kijelenthetem, soha nincs késő” – írta a színésznő, aki a Dunaújvárosi Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapszakára nyert felvételt, levelező képzésre.

Újra vágyott az egyetemre

„Ugyan az ELTE-n lehúztam 5 félévet, és azóta is folyamatosan képzem magam mindenféle felnőtt-, és továbbképzéseken, de újra vágytam az egyetemre. Tavaly újra érettségiztem (az Ázsia Expressz előtt és után), hogy magasabb pontszámom legyen (magyar, matek, történelem). Idén végre nem csúsztam le a felvételi határidőt, és jelentem FELVETTEK államilag finanszírozott képzésre. El sem hiszem!” – írta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

„Legyetek bátrak!”

 „Legyetek bátrak! Legyetek motiváltak! Legyetek nyitottak a világra és merjetek váltani, változtatni!” – zárult a poszt.

Janicsák Veca is iskolapadba ül

Ugyancsak Instagram-oldalán adta hírül Janicsák Veca énekesnő, hogy felvették a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott pszichológia szakára, levelezős képzésre.

Eljött az ideje

„Számomra ez hatalmas dolog és nemcsak a magas ponthatárok miatt, hanem azért is, mert ilyenkor bebizonyosodik, hogy bizonyos dolgoknak egy adott ponton jön el az ideje. Nem lehet felgyorsítani, nem lehet átugrani fejezeteket, feladni pedig végképp nem szabad” – írta bejegyzésében.

Küzdelmes, tanulós évek következnek

„Nehéz, küzdelmes, tanulós évek következnek most számomra, de boldogan és hálásan állok elébe, alig várom, hogy bővíthessem a tudásomat. Ez a hét még a háláé, aztán jöhet megint a kemény munka” – fűzte hozzá.

Nőtt a jelentkezők száma

Az idei felsőoktatási felvételi több szempontból is különbözött az eddigiektől, kezdve azzal, hogy jóval többen jelentkeztek, mint a korábbi években, amihez valószínűleg hozzájárul a felvételi rendszer átalakítása is. A legnagyobb verseny idén is a gazdasági képzéseken lesz, de idén nőtt a pedagógusképzésekre jelentkezők száma is.

Kiugró az emelkedés

A jelentkezők létszáma azonban nem csak tavalyihoz képest magas, hanem az elmúlt 12 év viszonylatában is kiugró, amikor jellemzően – a koronavírus előtt – 105 és 112 ezer fő között mozgott a felsőoktatásba jelentkező diákok aránya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Mérai Kata is az iskolapadba ül. Fotó: Facebook.