A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) adatai szerint 1680 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy élni kíván a választójogával április 3-án – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Felkészültek

Mint írták, a büntetés-végrehajtási szervezet felkészült arra, hogy az érintett fogvatartottak számára biztosítsa a választójoguk gyakorlását a hazai börtönökben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Akit a közügyektől eltiltottak

Hozzátették: nincs választójoga annak a fogvatartottnak, aki jogerős ítélet alapján a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság, illetőleg a közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll.

A választójoggal rendelkezők

A választójoggal rendelkező fogvatartottak a fogvatartás helyéül kijelölt büntetés-végrehajtási intézetben, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban – a vonatkozó jogszabályok szerint – mozgóurna igénybevételével szavaznak.

Kapcsolódó:

Kiemelt figyelem

A BvOP közölte azt is, a szervezet kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkatársai számára is biztosított legyen a szavazáson való részvétel.

Szervezés

Ennek érdekében a büntetés-végrehajtási intézetek és intézmények vezetői úgy szervezik meg az állomány szolgálatát a választás napján, hogy az akkor munkában lévő kollégáknak is legyen lehetőségük szavazatukat leadni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezek is érdekelhetnek:

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels