Egyre nagyobb Budapesten is a kereslet a jó baristák iránt. Az elmúlt időszakban kifejezetten népszerűvé vált barista szakma ugyan még nagyon fiatal, ennek ellenére izgalmas fejlődési és karrier lehetőséget kínál a kávékészítés szerelmeseinek. 

Kávékúltúra alakulása Budapesten 

Budapesten az 1900-as években közel 300 kávéház volt. Mára ugyan ennél jóval kevesebb van, ennek ellenére Budapest még mindig a “kávéházak városa”. A kávéházak mindig is nélkülözhetetlen színterei voltak a társadalmi életnek. Az évekkel ezelőtti hol édes, hol keserű kávéházi hangulat, a receptek valamint a kávézók – az akkori funkciójukat tekintve – mára alapvetően megváltoztak. 

Míg korábban a kávé csak egy kísérő ital volt, egy szertartásként funkcionált a társas élet részeként, addig mára új típusú kávézóláncok és velük egyidejűleg a mai értelemben vett kávéspecialitások is megjelentek. Ezen kávéspecialitások, mint például egy flat white elkészítése, már komolyabb tudást igényel. Mert bár a flat white receptje helyszínenként eltérő lehet, egy jól képzett barista pontosan ismeri a hagyományos receptet és azt is, hogy miben tér el a cappuccino-tól vagy a latte-tól. 

Baristának lenni mesterség 

A barista mesterség is, mint minden más szakma tanulható. Azt is mondhatjuk, hogy a tanulás elengedhetetlen azok számára, akik profi baristává szeretnének válni, hiszen a tökéletes kávéital elkészítése rengeteg tényező függvénye. Egy baristának többek között ismernie kell a különböző kávéfajtákat és azok felhasználását, a pörkölési módokat illetve tudnia kell szakszerűen használni a kávékészítő gépeket és a barista kellékeket is. Mindezen tudás elsajátítására szerencsére már idehaza is van lehetőség.

Tanfolyamok az alapoktól egészen a mester szintig 

Függetlenül attól, hogy lelkes kávérajongóként vagy már szakmabeliként érkezik valaki a tanfolyamra, esetleg egy kávézó tulajdonosaként, biztosan meg fogja találni a szintjének megfelelő képzést. 

A BestBaristánál ugyanis lehetőség van egészen a kezdő szinttől a mester szintig is eljutni. A kezdő barista tanfolyam elvégzésével és az ott kapott elméleti valamint gyakorlati tudással és a nemzetközileg elismert bizonyítvánnyal bárki elkezdheti karrierjét a barista szakmában, akár itthon akár külföldön. Amennyiben valaki szeretné az alap tudását tovább fejleszteni a BestMixernél, a mesterszintű képzés keretein belül elsajátíthatja a latte art alapjait, valamint az alternatív kávékészítési technikákat is.

Mitől jó egy barista tanfolyam

Barista tanfolyamot is már rengeteg helyen szerveznek, azonban érdemes a kiválasztásnál körültekintőnek lennünk. Mire figyeljünk? 

  • Az már alapvetően egy jó jel, ha az oktatók maguk is a szakmában dolgoznak és több éves tapasztalattal rendelkeznek
  • Érdemes megnézni, hogy milyen referenciái vannak az iskolának, hogy a képzés után biztosít-e munkalehetőséget, bármilyen felkészítőt kezdőként a szakmában való könnyed elhelyezkedésre 
  • Mivel nem csak elméleti oktatásról hanem gyakorlatiról is beszélünk, mindenképp fontos kritérium, hogy az iskolának legyen saját oktatóterme, ami jól felszerelt

Mi kell ahhoz hogy valaki jó barista legyen 

Most már tudjuk, hogy a barista szakma tanulható és azt is, hogy milyen lehetőségek vannak a fejlődésre valamint, hogy érdemes körültekintően megválasztani a barista iskolát is. A szakmai képzések mellett a kávészenvedély és az elhivatottság remek alapot biztosítanak ennek a gyönyörű szakmának a gyors elsajátításához. Emellett nem árt jó stressztűrő képességgel, pörgős személyiséggel valamint vendéglátós vénával is rendelkeznie annak, aki ezen a pályán szeretne elhelyezkedni.

Legjobbak legjobbjai 

A színvonalas és hatékony képzéseknek a gyakorlatoknak köszönhetően, a hazai szakemberek már világszinten is kimagasló sikereket érnek el. A legjobb referenciát egy barista számára bármely szakmai versenyen való részvétel jelenti. A magyar bajnokság legjobb baristái képviselhetik hazánkat akár a világbajnokságon is. A hazánkban megrendezésre kerülő versenyek és bajnokságok pedig nem csak a baristáknak adnak lehetőséget, hogy bizonyítsák tudásukat, rátermettségüket és kreativitásukat, hanem a kávékultúra hazai népszerűsítésére is nagy hatással vannak. 

Ahogy azt láthatjuk a barista szakma sokkal összetettebb, mint ahogyan azt gondolnánk. A rengeteg gyakorlás mellett számos verseny is biztosítja, hogy a kedvenc kávézónkba betérve a baristánk könnyedén el tudja készíteni számunkra a tökéletes kávét. A nívós hazai képzéseknek köszönhetően a baristák külföldön is megállják a helyüket és elképesztő sikereket könyvelhetnek el, miközben egy jól fizető és különleges szakmát tudhatnak magukénak.

Kép forrása: freepik.com

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!