A Budapesti Közlekedési Központ azt kéri a 100E Repülőtéri járatra jegyet vásárolt utasaitól, hogy tépjék össze a jegyüket, fotózzák le és e-mailben küldjék nekik vissza, ezt követően adják visssza annak árát. Ha valaki nem kéri vissza a pénzt, később leutazhatja azt. Összesen 14 millió forintnyi jegyről van szó.

Botrány lett belőle

A BKK azt követően szánta rá magát erre a lépésre, hogy óriási botrány lett abból, hogy olyan járatra adtak el jegyeket, amelyet nem is működtetek.

Nem működő járat

Ahogy azt az elsők között megírtuk a Közlekedő Tömeg Egyesület hozta nyilvánosságra, hogy a BKK automatáinál nem működő járatra is lehet jegyet kapni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

14 millióért adtak el ilyen jegyet

Miután kikérték az adatokat, kiderült sok ilyen jegyet adott el a közlekedési vállalat, 14 millióval károsították meg az utasokat.

Vitézy Dávid is szóvá tette

Az ügyre rácsatlakozott Vitézy Dávid a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója, a BKK korábbi vezetője is, majd beszállt a vitába a BKK felügyelőbizottságának jelenlegi elnöke Draskovics Tibor.

Balhé

Büntetőfeljelentésről, rossz szerződésekről, egymásra mutogatásról szólt a vita, végül a BKK mai friss közleményében bemutatja hogyan lehet visszaváltani a jelenleg semmire sem jó jegyeket.

Visszaadják az árát

Mint írják, július közepe óta díjmentesen visszatérítik a fel nem használt 100E Repülőtéri vonaljegyek árát. Erre az ügyfeleknek személyesen és elektronikusan is van lehetőségük, a magyar és a külföldi állampolgároknak egyaránt.

Díjmentes

Felhívják a figyelmet arra, hogy kizárólag azt a Repülőtéri vonaljegyet lehet díjmentesen visszaváltani, amelyet 2020. október 2. előtt vásároltak és még nem használták fel utazásra.

Személyesen is intézheted

Személyes ügyintézésre a BKK bámelyik ügyfélközpontjában van lehetőség. Ebben az esetben a BKK azonnal, készpénzben visszatéríti a fel nem használt jegy árát.

E-mailben

Az elektronikus visszatérítés lehetősége a magyar és a külföldi állampolgárok számára is adott. A visszaváltásra vonatkozó igényt a [email protected] e-mail-címen lehet jelezni. Ebben az esetben az ügyfélnek az alábbi lépéseket kell megtennie:

Szét kell tépni

Ketté kell tépnie a visszatérítendő 100E Repülőtéri vonaljegyet, figyelve arra, hogy a jegyen lévő sorszám látható maradjon. A két jegydarabot egymás mellé helyezve, de egymástól jól elkülönítve kell lefotózni. Ha a jegy első oldalán valamiért nem látható a sorszám, akkor a jegy hátoldalán levő sorszámot is le kell fényképezni.

Adatok kellenek

A visszatérítéshez a fentiek mellett további információkat is meg kell adni az e-mailben. A bankszámlaszámot, amelyre a visszaigényelt összeget kérik, a bankszámlatulajdonos nevét és címét;

Jövő tavaszig lehet visszaváltani

A 2020. október 2-ig megvásárolt és fel nem használt Repülőtéri vonaljegyeket 2021. március 31-ig lehet a fent leírtak szerint visszaváltani.

Leutazható

Ha valaki nem kíván a visszaváltással foglalkozni, akkor a jegyet felhasználhatja egy későbbi utazása során. A vonaljegy típusú jegyek – így a 100E Repülőtéri vonaljegy is – egy esetleges árváltozást követően még egy évig használhatók, majd ezután további 3 hónapig lehet kicserélni őket újabbra az árkülönbözet megfizetése mellett.

Kiemelt kép forrása: BKK