Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt hazaszállították szülővárosába annak a 39 éves kárpátaljai magyar származású katonának a holttestét, aki Kijev mellett halt hősi halált.

Hazavitték a koporsóját

Mint megírtuk a nagyszőlősiek, magyarok, ukránok, ruszinok és oroszok, térde borulva tisztelegtek a város hősi halottja előtt. A Nagyszőlősön áthaladó halotti konvojról Iván Burkalo helyi fotóriporter készített megható fotósorozatot. Ezt felajánlotta szerkesztőségünknek, hogy minél többen lássák az Ukrajnában élő emberek fájdalmát és a szívbemarkoló gyászt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kijev mellett esett el

Jaroszláv Romanov 1983-ban született és haláláig Nagyszőlősön élt. A 39 évesen elhunyt férfi édesanyja kárpátaljai magyar. Egy héttel ezelőtt esett el Kijev mellett, miközben hazáját védte az orosz agresszióval, Putyin hadseregével szemben. 

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A koporsót szállító konvoj megérkezik Nagyszőlősre, a város lakói térdre borulva tisztelegnek a hős katona előtt az utcán

Fotó: Ivan Burkalo

Szombaton temették el

A hős katonát szombaton helyezték végső nyugalomra, a koporsóját az egész városon végigvitték, a lakosság pedig az utcára ment és térdre ereszkedett, így tisztelegtek a férfi előtt. A görögkatolikus temetési szertartáson 16 pap vett részt.

Megszólalt az édesanyja

A Borsnak megszólalt a hősi halált halt katona édesanyja, aki elmondta, a fia nem szerette volna, ha aggódnak érte, ezért a családjának nem mondta meg, pontosan hova megy, annyit mondott csak, hogy segélyszállítmányt visz önkéntesekkel Kijevbe. “A frontot meg sem említette” – árulta el a lapnak a gyászoló édesanya.

Hazatért Jároszláv koporsója

Fotó: Ivan Burkalo

Azonnal tüzet nyitottak

Az édesanya, Anna elmondta tízen utaztak kocsivan Bucsa térségben, március 31-re virradóan. Akkor úgy lehetett tudni, hogy az oroszok már kimentek a városból, Jaroszlavék azonban mégis szembe találták magukat a tankokkal. Az ellenséges erők azonnal tüzet nyitottat. Jaroszláv mellett hét ukrán katona azonnal meghalt, nyolcadik társuk pedig a kórházban vesztette életét.

Vallásos nevelést kapott

“Amíg úton voltak, többször is beszéltünk telefonon. Kérdezgettem Jaroszlávot, hogy nála van-e a szenteltvíz a kis fiolában, mire megnyugtatott, hogy azzal együtt a nagyapja rózsafüzérét is magánál tartja, és imádkozik is a Szűzanyához” – emlékezett vissza a gyászoló anya.

Két lánya volt

A hős katonának két lánya volt, a négyéves Emília, valamint a tíz éves Alexandra. A négyéves kislány egyelőre nem érti, miért nem láthatja soha többé az édesapját, de a tízéves gyermek már tudja az igazságot.

Boldogan éltek

“Boldogan éltek a feleségével. Emlékszem, a fiamnak hosszú haja és szakálla volt, és gyakran megengedte, hogy játékból a gyerekek azokat fonogassák. Emike állandóan kérdezgeti, hogy mikor jön haza az apukája. Mifelénk ritkán szólalnak meg a légvédelmi szirénák. Szandi napokig nem tudott aludni, de sokat beszélgetett a lelki atyjával, Mario atyával. Úgy tűnik, egy kicsit sikerült megvigasztalni” – mondta a leány nagymamája.

Putyin háborúja

Oroszország inváziója 2022. február 24-én vette kezdetét Ukrajna ellen. Ez a legnagyobb katonai konfliktus Európában a második világháború óta. Az orosz hadsereg ukrán városokat tett a földdel egyenlővé és a legfrissebb hírek szerint az orosz katonák több településen civileket mészároltak le. Ukrajnában minden 18 és 60 év közötti férfi hadköteles, közülük bárkivel megtörténhet az, ami most a magyar származású Jaroszláv Romanovval is történt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A fotókat köszönjük Ivan Burkalonak