A Pécsi és a Szegedi Egyetem sajtónak nyilatkozó kutatói teljesen mást gondolnak a kínai oltásról. Az egyik szerint veszélyes és elavult, a másik szerint nem kell kukába dobni, sőt ők is beoltatnák magukat vele. Ezek után kinek higgyünk?

A szegedi kutató szerint súlyos mellékhatásai lehetnek

Súlyos mellékhatásai is lehetnek a kínai vakcinával történő beoltásnak, illetve azt sem bizonyították, hogy milyen mértékben hatásos az oltóanyag – hívta fel a figyelmet Duda Ernő szegedi immunológus a Válasz Online-nak adott interjújában. 

A szegény országok tömegei számára készült a kínai vakcina

Mint fogalmazott: Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek. Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk! Miközben az egyik legmodernebb vakcina, a Pfizer-BioNTech kifejlesztésében több magyar is részt vett! EZT IS OLVASD EL! Nincs szüksége az EU-nak a kínai vakcinára, az orosz oltásról viszont meglepőt mondtak

A szegedi Duda professzor nem lelkesedik a kínai vakcináért

Duda Ernő immunológus, SZTE – Forrás: Youtube

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ez nem influenza

A hasonló technológiával készülő influenzaoltásból évente több százezret adnak be magyar betegeknek. Erre azt válaszolja a szegedi professzor, hogy „A koronavírus nem influenza, a hátamon feláll a szőr attól, hogy inaktivált egész koronavírussal oltsunk!” IDE KAPCSOLÓDIK: A szegedi professzor szerint elmaradott a kínai koronavírus-vakcina, az államtitkár szerint egész Európa a kínai vakcináért áll sorba

Lopakodó vírus

Az oltóanyagban levő vírus nem tud szaporodni az emberi szervezetben, viszont bekapcsolja az immunredszer riasztórendszerét. Kipróbált, hatásos módszernek tartja az országos tisztifőorvos, Müller Cecília is. A szegedi professzor szerint azonban a koronavírus nagyon hasonlít a Zika-vírusra abban a tekintetben, hogy „lopakodó” vírus. Mert olyan molekuláris mintázatokat hordoz, amilyenek az emberben is előfordulnak, ezért potenciálisan autoimmun folyamatokat indíthat el.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Önmagát támadhatja a szervezet

Előfordulhat, hogy a szervezet önmagát kezdi el támadni. Nem véletlen, hogy a nyugati cégek nem a hagyományos technológiát alkalmazzák, és csak azt az antigént akarják bevinni az oltással, ami feltétlenül szükséges a vírus elleni harchoz – állítja a szegedi professzor.

A pécsi szakember szerint nem kell kukába dobni a kínai vakcinát

A Pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa, Kemenesi Gábor az Indexnek adott interjút. a szakember azt állítja, hogy a kínai egy első generációs vakcina, ami nem azt jelenti, hogy kukába való. Ha egy országnak van ehhez gyártósora, logikus, hogy ennek a fejlesztését viszi végig. Jó eséllyel Kínában hatalmas gyártási kapacitás van.

Kemenesi Gábor csapata beadatná magának a kínai vakcinát

Kemenesi Gábor víruskutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa – Forrás: Facebook/Kemenesi Gábor

Jó a hatásfoka a kínai vakcinának

Az inaktivált szerek, így a Sinopharm esetében jóval több tisztítási eljárási lépésre van szükség, ami összetettebb, hosszabb gyártást jelent. Emellett alapkövetelmény, hogy lehessen szaporítani a kórokozót, ám nem minden vírust lehet szaporítani. Szerintem 20 év múlva ennek a technikának leáldoznak. Ám a hatásfoka ennek a koronavírus-vakcinának is jó, és a gyártási technológiákat sem érdemes a vakcina minőségével összevetni – mondja a pécsi virológus. IDE KAPCSOLÓDIK: Müller Ceclia védelmébe vette a kínai vakcinát és elárulta hányan kapták meg az orosz oltást Magyarországon

Nem kell félni a kínai oltástól

Azt is mondja Kemenesi Gábor, ha ez a kínai vakcina jól szerepel a teszteken, akkor nem kell tartanunk tőle, ha ez jut el a lakossághoz. Mint fogalmazott a tudományos felháborodást az váltotta ki korábban az orosz és a kínai vakcina kapcsán, hogy úgy kezdtek el oltani velük embereket, hogy a humán klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatait nem publikálták.

A pécsi kutatónak is szokatlan valami

Elvileg lementek ezek a vizsgálatok, de a kutatók nem tudták elolvasni őket. Jó eséllyel a Sinopharm egy jó vakcina. Az egyes és kettes fázis klinikai vizsgálati anyagból – itt kisebb csoportokat tesztelnek – látszik, hogy jó profilú, jó reakciógenitású szer. A hármas fázis, vagyis több tízezer ember teszteredményei viszont egyelőre nem olvashatóak, ami szokatlan, és ez a Szputnyik vakcinára is igaz. Remélem, hogy hamarosan ezekről az eredményekről is beszélgethetünk – mondja a pécsi szakember.

A szegedi kutató szerint abszurd, amit a kínaiak csinálnak

Ezzel szemben a szegedi virológus arra hívja fel a figyelmet, hogy roppant ellentmondásos információk vannak a kínai vakcináéról. Még az sem egyértelmű, hogy mennyire hatásos. Amikor az Egyesült Arab Emírségekben bejelentették, hogy 86 százalékos a hatékonysága az oltóanyagnak, a kínaiak akkor is elzárkóztak az újságírói kérdések elől. Ez abszurd – mondja a szegedi professzor, majd hozzáteszi: az biztos, hogy a világ két legtekintélyesebb gyógyszerhatósága, az amerikai és az európai engedélyét nem tudják felmutatni, mert a kínaiak nem kérnek ilyet.

A pécsi kutatók beadatnák maguknak a kínai vakcinát

Tegnap írtuk meg, hogy a Pécsi Egyetem virológusai arról írtak a Facebookon, ha a kínai vakcina átmegy a magyar engedélyezési eljáráson, beadatnák maguknak. IDE KAPCSOLÓDIK: Beadatná magának a kínai vakcinát néhány magyar virológus, szerintük jó cucc

A tűszúrás előtti utolsó pillanatok

A kínai oltással alapvetően az a baj, hogy láthatóan még a szakemberek sem tudnak egyéges álláspont közelébe jutni. Az egyik szerint elavult és káros lehet, a másik viszont beadatná magának. Így egy oltásra regisztrált embernek nehéz lesz nem megnézni, hogy mivel oltanák be és bizony sokan mondhatják majd a tűszúrás előtti utolsó pillanatban, hogy ezt inkább mégsem kérem. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd