Kisodródott egy kanyarban, áttörte a szalagkorlátot és a szakadékba zuhant egy autó a napokban a 25-ös számú főúton. A csodával határos módon a gépkocsiban ülők túlélték a balesetet. A járműben gyerekek is ültek, édesanyjukat a kocsi alól kellett kimenteni.
Átszakította a szalagkorlátot
A szörnyű baleset a 25-ös főúton történt Bekölce és Borsodnádasd között, ahol egy arra haladó kocsi kisodródott és a szalagkorlátot átszakítva, több utasával egyenesen a szakadékba zuhant. A mentők és a tűzoltók azonnal a helyszínre értek, és a legnagyobb csoda folytán kiderült: a kocsiban ülők többsége, köztük több gyerek is könnyű sérülésekkel megúszta a szörnyű zuhanást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A szakadék alján
Egy nő azonban információink szerint beszorult az roncsba, és a katasztrófavédelem munkatársainak a kocsi alól kellett kimenteni a szakadék alján.
Életveszélyes sérülések
A kétgyerekes családanya, H. Anett súlyosan, életveszélyesen megsérült, azonnal kórházba kellett szállítani. Most mindenki azért szorít, hogy az asszony felépüljön:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Csodálatos család várja haza”
„Szegény, két kisgyerek és egy csodálatos család várja őt haza, szörnyű, hogy vele történt ez. Most mindenki azért imádkozik, hogy felépüljön. Pár napja még a születésnapját ünnepelte szegény. Azt hallottuk, hogy a csípője és dereka sérült meg, de Miskolcon megműtötték. Csodával határos módon már túl van az életveszélyen” – mondta a nő egyik ismerőse a Borsnak.
Szerencse, hogy túlélte
„Azt hallottuk, hogy mindannyian jól vannak, Anett is túl van az életveszélyen. Bár meg kellett műteni, sikerült, és úgy tudjuk, hogy rendbe fog jönni. A helyzethez képest szerencséje volt, mert túlélte” – tette hozzá.
Roncsolt állapotban
A helyiek hozzátették, hogy a szalagkorlátnak ez a szakasza már korábban is hibás volt. „Nem egy és nem két baleset történt itt, így ezt a szalagkorlátot már korábban is átvitték sajnos. Ezért volt már roncsolt állapotban a baleset előtt is. Nagyon rossz minőségű ez az útszakasz” – mondták.
Halálos ütközés a Budaörsi úton
A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról péntek reggel, hogy eddig tisztázatlan körülmények között csapódott egymásnak egy Mercedes típusú autó és egy motorkerékpár július 27-én 21 óra 50 perckor Budapesten, a 11. kerületi Budaörsi úton. A 27 éves motorkerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Túllépte a megengedett sebességet
A motor roncsolódásából, illetve a Mercedes bal hátsó futóművének elgörbüléséből ítélve, a motoros a megengedett sebességet túllépve közlekedett. A motoros, látva a vészhelyzetet, jobbra eldöntötte a motort, mivel a Kawasaki kormánya több centi hosszan végigkarcolta az aszfaltot, a fiatalember térdéről pedig lenyúzta a protektor ruhát az útburkolat.
Nem tudták újraéleszteni
A férfi így csapódott a Mercedes oldalába. Emiatt nem is repült át az autó felett; ha így történt volna, akkor talán túléli a balesetet. A motorost a szemtanúk, majd a mentők próbálták újraéleszteni, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A motor tele volt benzinnel, amikor felemelte az autómentő, percekig folyt belőle az útra az üzemanyag. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció