A koronavírus terjedése miatt kialakult járványügyi helyzetben a budapesti Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén is lesz elővizsgálati pont.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ hétfői közleményében azt írta: a Podmaniczky utcai telephelyen kizárólag az elővizsgálati ponton történő áthaladást követően lehet igénybe venni minden járó- és fekvőbeteg ellátást.

Az elővizsgálat lázmérésből és kérdőív kitöltéséből áll, és mindenkire kötelező. Ennek bevezetése miatt megnő a várakozási idő. Külön kérik azt is, hogy várakozás közben tartsanak egymás között 2 méter távolságot.

A járó- és fekvőbeteg ellátó szakrendelések, szakambulanciák és a fekvőbeteg osztályok, valamint a diagnosztikai ellátások szolgáltatásait kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ellenkező esetben a beteg további vizsgálata a telephely sürgősségi fogadóhelyén történik, amelyet a Rippl-Rónai utcai bejárat felől lehet megközelíteni.

Az MH Egészségügyi Központ vasárnap tájékoztatott arról, hogy a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén hétfőtől elővizsgálati pontot működtet.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Czegéldi Zoltán