A Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői – mondta el az MTI-nek szombaton telefonon nyilatkozó Lukács Ferenc, az Intézet Hatósági Ellenőrzési Főosztályának vezetője.

Pekinbe látogattak a magyar szakértők

Az OGYÉI szakértői azért látogattak Pekingbe, hogy a gyógyszerkészítmények helyes gyártási körülményeit ellenőrző, úgynevezett GMP (Good Manufacturing Practice – Jó gyártási gyakorlat) inspekciót végezzenek a Sinopharm leányvállalataként működő China National Pharmaceutical Group (CNBG) koronavírus elleni oltóanyagának gyártására kialakított üzemében.

Végignézhették a teljes gyártási folyamatot

A tavaly májusban átadott gyárban az ellenőrzést végző magyar szakértők végignézhették a teljes gyártási folyamatot, továbbá rendelkezésükre bocsátották a gyártásról szóló, teljes dokumentációt is – számolt be a főosztályvezető, méltatva a CNBG részéről irántuk tanúsított, nyitott hozzáállást. „Amit akartunk, meg tudtuk nézni” – húzta alá.

Ezt mondták a vakcina szállításával kapcsolatban

A vakcina szállításával kapcsolatban feltett kérdésre a szakértő úgy válaszolt: a 2 és 8 fok közötti hőmérsékleten tárolható oltóanyag szállítása hőmérsékletkontrollal megoldható, a biztonságos szállítás így könnyen garantálható.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Biztonság

Lukács Ferenc hangsúlyozta: a vakcina gyártása egy modern gyárban, biztonságos körülmények között történik, az ellenőrzés során a magyar szakértőknek csupán olyan, apróságokat érintő észrevételeik voltak, amelyek a készítmény minőségét nem befolyásolják.

Gulyás Gergely ezt mondta korábban

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön elmondta: a magyar kormány gyakorlatilag már megállapodott a Sinopharmmal a vakcinabeszerzésről, az első adag szállításának – amely akár egymillió is lehet – az időpontja a magyar gyógyszerészeti hatósági engedélyezés gyorsaságától függ.

Az oltóanyag engedélye

A Sinopharm oltóanyaga december 30-án kapta meg a feltételes piaci engedélyt Kínában, amely alapján a 18 és 59 év közötti korcsoportba tartozók körében alkalmazzák az országban.

Ezt közölte a gyártó

Az engedélyt azt követően adták meg a kínai egészségügyi hatóságok, hogy a gyártó közölte: a klinikai tesztek harmadik fázisából származó eredmények időközi elemzése alapján a szer 79,34 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a koronavírus-fertőzéssel szemben.

Kiemelt kép: Illusztráció