Plüssállatok rengetegében civil szervezésű tüntetés kezdődött a Pesti Központi kerületi Bíróság épülete előtt a pedofíliát büntető törvény szigorításáért. Ennek okát a több ezer pedofil tartalmú kép birtoklásáért bűnösnek talált Kaleta Gábor ítélete adta, amely a legtöbbek szerint túl enyhe volt. Az egykori perui nagykövet egy év felfüggesztett börtönt, illetve 540 ezer forint bírságot kapott.
A perui rendőrség sem tudott arról, hogy Kaleta Gábor mibe keveredett. Van magyarázat arra, miért kellett „kimenekíteni” őt Peruból.
Az ügyészség elfogadta az ítéletet, a tettét beismerő Kaleta azonban fellebbezett , az ügyvédje szerint csak pénzbírságot kellene kapnia.
Kaletát tavaly tavasszal rendelték haza titokban a dél-amerikai országból, ahol az Egyesült Államok hatóságainak nagyszabású nyomozása révén bukott le, a helyiek tudta nélkül. A külügyi bizottság ülésén az üggyel kapcsolatban februárban elhangzottakat tíz évre titkosították – írta meg az Index.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
„Tiltakozunk a gyermekek és kiskorúak szexuális abúzusa és a törvény puhakezűsége ellen a pedofília tekintetében. Fontos, hogy ez nem egy politikai megmozdulás és nem a bíróságok ellen szól, hanem a Törvénykönyv 204-es paragrafusának szigorítását kívánjuk!” – állt a szervezők Facebook-bejegyzésében, jelezve, hogy nem Kaleta csak ítélete az egyetlen oka a tiltakozásnak.
A tüntetésen a hatórai kezdet után több tucat ember gyűlt össze.
„Magyarországon senkit sem védenek, aki kiszolgáltatott, miért pont a gyerekeket védenék, akik a legkiszolgáltatobbak?” – mondta egy felszólaló.
Az Anyák a Gyermekekért Civil Csoport vezetője, Horváth Krisztina szerint a gyerekeknek nincs megfelelő jogi védelmük a szexuális abúzussal szemben. A rendezvény az Index információi alapján még hét óra előtt véget ért.