Megindult a roham a tűzifáért, ráadásul a szokásoson vevőkörön túl újak is megjelentek azt követően, hogy a kormány bejelentette, ennyi volt a rezsicsökkentés.

Durva roham

A HelloVidék információi szerint egyik napról a másikra, már most a nyár kellős közepén megindult a durva roham a tűzifáért. A törzsvevőkön túl ráadásul újak is megjelentek, sokan már most igyekeznek felhalmozni a készleteiket, azt követően, hogy a magyar kormány bejelentette, ennyi volt a rezsicsökkentésnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rezsicsökkentés eltörlése

A rezsicsökkentés eltörlésének bejelnetésével azonban nem csak a kereslet ugrott meg, de növekedett is a tüzelőfa ára, ráadásul hazai kereskedő csak több hetes várakozással tudják kiszolglánia a vevőiket.

Kapcsolódó:

„Sajnálattal közöljük új árainkat” – A rezsicsökkentés változása miatt durván megemelte az árait egy borbélyüzlet Monoron, nagy felháborodás és népharag lett belőle

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Folyamatos a fakitermelés

Annak ellenére is, hogy az erdészetek gyakorlatilag folyamatosan dolgoznak, megállás nélkül megy a fakitermelés, nincs készletvisszatartás, sem pedig hiány.

Áremelkedés

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021 januárjában az egységes, fűrészelt tűzifa ára 4190Ft/100kg volt, februárban pedig már 4230Ft/100kg. Nyáron viszont már mintegy 900-1000 forinttal került többe mázsánként a fa, mint tavaly ilyenkor a vidéki tüzépeken.

Már háromszor emeltek árat idén

Sőt, ebben az évben már háromszor emelték a tűzifa árát, fél év alatt összesen 50 százalékos emelésről van szó, így most 30 ezer forintba kerül egy erdei köbméter, valamint a tüzifa kiszállítása is külön költséget képez.

Kapcsolódó:

Rezsicsökkentés: külön foglalkozik a csak áramot fogyasztók és a kistelepüléseken élők helyzetével a kormány

Tehetősebb réteg

Meiszterics László, a Sefag Zrt. munkatársa a portálnak elmondta, hogy a nyugdíjas vevők az idei nyáron még nem jelentek meg, ellenben feltűnt egy tehetősebb réteg, ők 6, de akár 9 ládával is visznek a fából, hogy tartalékot képezzenek a télre. A nyugdíjasok általában később jelennek meg, és csak néhány ládára van szükségük. A most megjelenő új vásárlók azonban egyértelműen felhalmoznak, és főként olyanok, akik eddig gázzal vagy villannyal fűtöttek.

Nem áll meg a drágulás

A szakértők pedig arról beszélnek, hogy az áremelkedésnek még koránt sincs vége, télig akár újabb 10-20 százalékkal emelkedhetnek az árak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels