A budapesti taxisok és utasok többsége is elégedett az egységes tarifával – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerdán, miután kedden a BKK azt kérte tőlük, hogy csökkentsék a tarifáikat annak érdekében, hogy ismét több fuvarjuk legyen.

Jelentősen visszaesett a taxisok forgalma, a BKK azt kérte a fuvarosoktól, hogy csökkentsék tarifáikat. Budapesten jelenleg több mint 7 ezer engedéllyel rendelkező taxis van. Jelenleg egységesen 700 forint a fővárosi taxik alapdíja, a percdíj 75 forint, a kilométerdíj pedig 300. 

Metál Zoltán az állami rádióban úgy reagált, hogy az általuk megkérdezett taxisok 89 százaléka elégedett a mostani rendszerrel, és az utasok is azok, amit alátámaszt, hogy 2013 óta 25 százalékkal emelkedett az utazások száma.

“Ez annak köszönhető, hogy kiszámítható volt és kiszámítható jelenleg is a tarifa, az útdíj”, ami biztonságot ad az utasoknak – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a taxisok száma is emelkedett, majdnem 40 százalékkal, az elmúlt években.

Taxis hírek Budapesten, ezek is érdekesek!

Többet tehetne értük a főváros

A taxisok képviselője elmondta: azt várják a fővárostól, hogy fokozzák az illegális és az utasokat megkárosító taxisok kiszűrését, valamint szigorítsák a szankciókat. Azt is kérték, hogy mivel csökkent a taxiállomások száma, a főváros adjon át saját területeket erre a célra.

A taxisok problémának érzik az autósoktól biciklisáv céljára elvett útszakaszokat is, például a Nagykörúton. Nem készült semmilyen hatástanulmány ezzel kapcsolatban, és nem kérdezték meg az érintett szakmai szervezeteket sem – mondta Metál Zoltán.

Drogkereskedőnek nevezte a taxisokat a polgármester, és még odaszólt egyet nekik

A 7. kerület polgármestere Niedermüller Péter arról beszélt, hogy kiszorítaná a taxisokat a belvárosból, mert azok szállítják a drogot. A taxis szövetség perrel fenyegette meg a polgármestert és….A cikkünket ide kattintva tudod elolvasni!

MTI, Kiemelt kép: BPK