„Terézváros képviselő-testülete ma a javaslatomra elfogadta, hogy az önkormányzat tulajdonában álló cégekben havonta egy extra, fizetett szabadnapot biztosítsunk a dysmenorrheás nőknek” – írja Soproni Tamás, a 6. kerület polgármestere. A dysmenorrhea fájdalmas menstruációt jelent.

A problémákról beszélni kell

A polgármester a posztban azt írja: „A legjobb értelemben vett szabadság alkotóeleme, hogy merünk beszélni azokról a problémákról, amelyekről sokszor egyszerű prüdéria, társadalmi szégyenlősség miatt nem mertünk korábban, pedig emberek százezreit érintik. Mert ha nem beszélünk a problémáról, a megoldásról mégannyira sem tudunk.” – továbbá így folytatja:

Nem gyengeség

„A fájdalmas menstruáció nem gyengeség. Nem lehet stigmatizálni. Nem lehet elvárni, hogy „dobj be két algoflexet meg nospát, szorítsd össze a fogadat, és végezd a munkádat”. Nem lehet hatékony munkavégzést várni attól, aki akár a katedra mögött állva, a számítógépnél ülve vagy a gyártósor mellett fájdalomtól szenved. Márpedig jelenleg a jogalkotás nem vesz tudomást ezekről a nőkről.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rengeteg nőt érint

„Kutatások alapján a fiatal nők 60-90 százaléka szenved a dysmenorrheától, azaz a fájdalmas menstruációtól. Az a politikus, aki a társadalom ekkora hányadának, nők százezreinek problémájával nem foglalkozik, nem méltó arra, hogy bárkit is képviseljen. Az állam minden szintjének kötelessége foglalkozni a jelenséggel.”

Elfogadták a javaslatot

Terézváros képviselő-testülete ma a javaslatomra elfogadta, hogy az önkormányzat tulajdonában álló cégekben havonta egy extra, fizetett szabadnapot biztosítsunk a dysmenorrheás nőknek. A szabadság nem alanyi jogon jár, a közelmúltban elfogadott spanyol szabályozáshoz hasonlóan orvosi igazolást kell beszerezni a nőknek arról, hogy a menstruáció időszaka alatt erős fájdalmakat élnek át, mely jogosultságot kétévente kell felülvizsgálni.” – derül ki Soproni Tamás bejegyzéséből.

A cégeknél vezetik be

„Nem véletlenül írtam, hogy a cégeinkben vezetjük be az intézkedést. Egyelőre ennyit tehetünk, hiszen erre a polgármesteri hivatalban a törvények miatt egyszerűen nincs lehetőségünk. Nem elég, hogy a jogszabályok nem írják elő, hogy a fájdalmas menstruációjú nőknek pótszabadnapot kell biztosítani, még aktívan akadályozzák is, hogy a köztisztviselőkre nézve bármilyen állami intézmény hasonló intézkedést bevezessen.”

Palkovics Lászlóhoz fordulnak

„Éppen ezért az Alaptörvényben rögzített felterjesztési jogunkkal élve a foglalkoztatáspolitikáért felelős Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez fordulunk, hogy indítson jogalkotási folyamatot, melynek végén az Országgyűlés törvénybe iktathatja a menstruációs szabadságot.”

Jó irány

A kommentszekcióban egyébként többen is azt írták nagyon jó ez az irány. „Tetszik az irany. Emberközpontú! Apró jelek, hogy fontosak az emberek. Így tovább!” – fogalmazott az egyik hozzászóló. „Nagyon helyes, ez lenne az irány, amiben Magyarország tényleg előre tudna menni és nem hátra.” – fogalmazott egy másik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

Kerekesszékbe kényszerült a Jókai utcai házomlás súlyos sérültje, az orvosok közölték a balerinával, nem valószínű, hogy valaha visszatérhet a színpadra

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Soproni Tamás, Facebook