A valóságshownyertes Nagy Alekosz az elmúlt hetekben többször is üzent már az énekesnőnek, most egy nyílt levélben szólítja fel cselekvésre.

Nagy Alekosz igen aktív mostanában

Alekosz arról ismert, hogy nem rejti véka alá a véleményét, és most is így tett. A Való Világ negyedik évadának nyertese a Blikk számára nyílt levelet küldött. A lap vasárnap este közzé is tette azt, változtatás nélkül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt üzeni Alekosz

Alekosz levelét egy bibliai idézettel kezdi, Máté evangéliumának 15 fejezetének 11. versét idézi, a Károli Biblia szerint “Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.”. Alekosz üzenetének a lényege, hogy adja fel magát. Konkrétan nem írja meg, hogy milyen ügy kapcsán kellene ezt megtennie

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezek is érdekelhetnek!

Alekosz szerint Andi nem közszereplő

Alekosz szerint Andi nem számít közszereplőnek. Megjegyzéseket tett arra, ahogyan és amilyen stílusban megnyilvánult korábban az énekesnő. Szerinte a sajtót “kiiktatta”, és felszámolta a szereplési felületeit.

Egyenesen Romániáig küldené

Alekosz leszögezte, ez itt nem Amerika, Magyarország pedig kicsi ország. Mint írja, Románia nagyobb, és úgy fogalmaz, “ez válasz lehet a kérdéseidre, hogy hova tovább”.

Nagyváradon született

Tóth Andi Nagyváradon született, amely jelenleg Romániához tartozik. Az Alföld és Erdély határán található a város. Mindössze alig néhány kilométerre található Magyarország keleti határától.

Egy újabb bibliai idézettel zárja sorait

Ésaiás próféta könyvének 14. fejezetének 12. versének második felével zárja nyílt levelének sorait Alekosz. “Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!”

Egy posztot is közzétett Alekosz a közösségi oldalán

Posztolt a Liu testvérek kapcsán is

Mint ismert, a korábban magyar színekben versenyző olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang más ország színeiben szeretné magát megmérettetni a jövőben. A fogadóország kiléte még nem ismert, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pedig döntött: elengedi a testvérpárt. Ennek egyetlen feltétele van, mégpedig az, hogy fizessék vissza azt a pénzt, amit az elmúlt három évben rájuk költött a szövetség. Alekosz sejtelmes bejegyzést tett közzé az eset kapcsán. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Alekosz – Forrás: Tv2