Ma ünnepli a 80. születésnapját Esztergályos Cecília. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas örökifjú színésznőt a mai napig számos darabban láthatjuk, továbbá a TV2 legújabb napi sorozatában, a Hazatalálsz-ban is szerepel.
Nem tervez ünnepséget
„Nem tervezek születésnapi ünnepséget, mert folyamatosan dolgozom! Új premierrel készülünk, aminek a bemutatója február 24-én lesz. Dörner György, a színház igazgatója meglepetésként ajándékozza ezt a jutalomjátékot, amelynek a címe Se itt se ott, a közvetlen partnerem pedig Tordai Teri. De benne lesz még Nemes Vanda, Almásy Sándor, Koncz Andrea és Jászai Laci. A főrendező Nagy Viktor, a darabot pedig Vajda Katalin írta” – mondta a művésznő a jeles nap kapcsán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
„Elsők között az első legyél”
„Örülök, hogy megszülettem, és nagyon köszönöm, hogy pont ebbe a családba! A papámnak volt egy mondása: elsők között az első legyél. Ezt mindig szem előtt tartottam egész életem során. Remélem, most is látja, hogy megfogadtam, és próbálom betartani ezt. Persze, nem minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de azoknak így kellett lennie. Addig él az ember, ameddig ki van jelölve az útja a Jóisten által” – fogalmazott a Blikknek Esztergályos Cecília.
Minden szerepet át kell élni
A színésznő nem csak a színházban, hanem a TV2 legújabb napi sorozatában is szerepel. „Teljesen egy korombéli fodrász hölgyet játszom! De hát ugye, ezért színész a színész. Mindig azt mondom, minden szerepet át kell élni, hogy hiteles legyen a végeredmény. Szerettem forgatni ezt, nagyon jól esett a felkérés, és minden, ami ezzel a sorozattal jött. Egyébként számomra nincs különbség a színház és a sorozat között… Persze, van egy-két kisebb eltérés, de ugyanaz a lényeg: a hiteles játék” – összegezte Esztergályos Cecília.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem vágyik a pihenésre
A születésnapos művésznő hozzátette: egyáltalán nem vágyik pihenésre. Az élete a munkája, amíg csak teheti, dolgozni fog. Ha bármikor pihenő ideje volt, mindig talált valami aktív elfoglaltságot, vagy találkozott a családjával.
Nem bánja, hogy nem született gyermeke
„A férjemnek van egy lánya, és van 2 unokánk, illetve a két testvéreimnek hat gyereke és három unokája született. Körülvesz a szeretet és a békesség, nincs okom panaszkodni, így nem bántam meg, hogy nem született gyermekem” – vallott erről a kérdésről a népszerű Cili.
Hatszor házasodott
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő hatszor házasodott, 1985 óta él házasságban hatodik férjével, Fonyódi Péterrel, aki a pszichológia és a kommunikáció doktora. Solymáron lakik, szabadidejében festészettel és kerámiával foglalkozik.
Élete legjobb nyolc és fél éve volt
„Életem legjobb nyolc és fél éve volt a Familia Kft.-s időszak, büszke vagyok arra, hogy részese lehettem a rendhagyó, izgalmas vállalkozásnak, csak jó emlékek maradtak meg bennem – emlékezett vissza egy korábbi interjúban az 1991-ben indult ikonikus sorozat egyik főszereplőjeként Esztergályos Cecília.
„Aranyéletem volt”
„A karakteremet mintha rám öntötték volna, élveztem, amit csinálok, jó hangulatban folytak a forgatások, és teljesen elkápráztatott, hogy mennyire elkényeztettek bennünket. Reggelente sofőr jött értem, egy teljes stáb állt a rendelkezésre, fodrász, sminkes és hasonlók. Aranyéletem volt, és a fizetésünk is magasabb volt, mint egy átlagos művészé, a színházi kollégák gázsijának háromszorosát kaptuk – elevenítette fel emlékeit „Szép anyuka”.
Óvatosnak kell lennie
„Óvatos kell legyek, és habár nem esik jól, hogy a gondtalan boldogság helyett ma már megfontolt kell legyek, megoldom. Úgy csinálok a színpadon, mintha táncolnék, de már nem táncolok” – mondta a művésznő. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Esztergályos Cecília. Fotó: archív