Nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek – ezt mondta a szállodaszövetség elnöke. Flesch Tamás azt szeretné elérni, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe és szállodába.
Aki védett, mehessen étterembe
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába – mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Már vannak húsvéti foglalások
„Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba. Nagyon örülnének, ha a kormány megvizsgálná annak lehetőségét, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe” – mondta Flesch Tamás.
2 hét alatt ki tudnának nyitni
Az elnök szerint nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg. „Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A fővárosi szállodákban más a helyzet
A magyarországi szállodáknál azonban mindenképpen fokozatos nyitásra számít Flesch Tamás, mert a budapesti hotelek még biztosan nem számolhatnak külföldi vendégekkel, miközben a vidékiek elkezdhetnének dolgozni és bevételt termelni, ha kiszolgálhatnák a védett vendégeket.
A dolgozókkal mi lesz?
Flesch Tamás azonban arról nem beszélt, hogy mi lesz a vendéglátóiparban dolgozókkal, hiszen ők nem valószínű, hogy mindannyian védettek lesznek a közeljövőben. Az általános tapasztalat az, hogy a pl. a pincérek, büfések főleg a fiatalabb korosztályból valók, ők jelenleg az oltási terv legvégén szerepelnek.
Nemzeti konzultáció
A védettséget nyerők korlátozásoktól való feloldása az egyik kérdése a kormány most indított nemzeti konzultációjának.
Védettséget igazoló okmány
„Védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország” – jelentette be Gulyás Gergely a nemrég. Ez az okmány a második oltás beadásának időpontját rögzíti majd.
Felgyógyultak is kapnak okmányt
A felgyógyultak is kapnak majd ilyen okmányt, az ő esetükben a kórházból történt elbocsátás napja lesz a dokumentumban. Arról még nem döntöttek, hogy ez milyen jogosultsággal jár majd. Azok is kapnak majd ilyen okmányt, akik rendelkeznek olyan papírral, amely az antitestet igazolja szervezetükben. Esetükben négy hónapig lesz érvényes ez a dokumentum.
Pünkösd előtt nem nyitnak
Január 19-én írtunk arról, hogy Flesch Tamás a 24.hu-nak azt mondta, „Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások”.
Levélben értesítették a vendéglátósokat
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke azt mondta, fel kell készíteni az érintetteket erre, ezért is küldtek körbe egy levelet a hazai szállodásoknak és éttermeseknek.
A kormány cáfolt, a levelet visszavonták
A körlevél nyilvánosságra kerülése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ cáfolta, hogy Magyarországon Pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek. Ezután a szállodaszövetség visszavonta a levelet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Kiemelt kép: illusztráció