Nemrég derült ki, hogy Kiskunfélegyháza egykori plébánosa több kisfiút is molesztált. A négy bántalmazott gyermek közül ketten még nem töltötték be a 14. életévüket. A volt plébános ajándékokkal és pénzzel édesgette magához a nehéz sorsú kisfiúkat, akik elhallgatták, hogy mit művel velük a tisztelendő atya a plébánián. R. Gábor egyébként az egyik volt fideszes képviselő sógora. Az egyházi beszámolók szerint Semjén Zsoltot is többször vendégül látta tanyáján, a politikus azonban tagadja, hogy bármilyen kapcsolat lett volna közte és a most bíróság elé állított pap között. 

Rokoni kapcsolatban állnak

„R. Gábor valóban a sógorom és egy szép nagy család sokáig nagyra becsült tagja. Ami most történt, számunkra döbbenet és leírhatatlan szenvedés, hiszen ennek előjelét családon belül nem tapasztaltuk. Feldolgozása hosszú távú, őszinte belső műhelymunka lesz” – írta a 24.hu-nak Rónaszékiné Keresztes Monika, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, erzsébetvárosi választókerületi elnöke,a kiskunfélegyházi pap sógornője. R. Gábort azzal vádolják, hogy négy kiskorúval végzett nemi cselekményt, zárt tárgyalása a múlt héten kezdődött. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Sokat mondó idézet

Szeptember 6-án, Rónaszékiné keresztes Monika minden bizonnyal sógora ügyeire célozva a következő posztot tette ki aközösségi oldalára: „Még ma is sokan vannak, akik az „Úr felkentjei”, felszentelt férfiak, akik visszaélést követnek el a gyengékkel szemben, kihasználják erkölcsi és meggyőző hatalmukat. Gyalázatos tetteket hajtanak végre, és továbbra is gyakorolják szolgálatukat, mintha mi sem történt volna; nem félnek Istentől és az ő ítéletétől, csak attól tartanak, hogy felfedezik és leleplezik őket. Olyan felszentelt hivatalviselők ők, akik szétszakítják az Egyház testét, botrányokat okoznak és lejáratják az Egyház üdvözítő küldetését és sok paptársuk áldozathozatalát.”

Kisfiúkat molesztált 

Korábban beszámoltunk arról, hogy a plébános a hittancsoportjába, illetve általa vezetett más, ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel nemi  kapcsolatot folytatott. Az ügyészség szerint Gábor atya, a Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pénzzel és ajándékkal “vette” meg a gyerekeket

A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott, illetőleg anyagilag is támogatott több vele kapcsolatba került kiskorút. Megismerve a családi és anyagi körülményeiket, több fiút pénzzel, élelmiszerrel vagy más ajándékokkal támogatott, amely juttatások adását a plébánián történő látogatáshoz kötötte. A férfi a fiúgyermekekkel a közösségi levelezési oldalon is kapcsolatban állt, ahol bizalmasan becézgetve őket, találkozásokat sürgetett velük.

Eltűrték az atya cselekményeit

R. Gábor 2019 és 2022 között négy kiskorúval, ketten közülük 14 év alattiak voltak, végzett nemi cselekményt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték az atya cselekményét. Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit többrendbeli hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett nemi visszaélés bűntettével vádolja. 

Börtönt kérte a volt papra

Vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Lebukott az atya

Gábor atya azért bukott le, mert kiskunfélegyházi szolgálatával kapcsolatosan a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a kiskorúakkal való visszaélések felderítésére létesített bejelentő oldalán jelzés érkezett vele kapcsolatban; ennek nyomán indult meg a belső egyházi vizsgálat, amit azután feljelentés, majd rendőrségi nyomozás követett. Ilyen bejelentő oldalakat 2019 óta, Ferenc pápa egyik rendelete nyomán működtetnek az egyházmegyék.

Beismerte tették,  majd tagadott

A nyomozati szak lezárása után a vádhatóság nyolc év letöltendő fegyházbüntetést javasolt, ha R. beismeri a terhére rótt cselekményeket, és tárgyalás nélkül elfogadja a büntetési tételt.  Az előkészítő ülésen azonban tagadott, a felajánlott nyolcéves szabadságvesztést visszautasította. Így akár 15 évet is kaphat, ha bűnösnek találják.

Relaxációs tanyát tartottak fenn

A Válasz Online  cikke szerint néhány éve R. Gábort még a legbefolyásosabb magyar egyházi személyiségek közé sorolták: ő volt a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese, prefektusa. Felettese Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelenlegi rektora volt, akivel R. már a hittudományi akadémiát is együtt végezte. A lap, felsőbb egyházi körökből származó értesülésekre hivatkozva) azt állítja: a két pap közös „relaxációs” tanyát tartott fenn Jánoshalma határában, ahol fideszes politikusok is megfordultak: Bányai Gábor, a térség parlamenti képviselője, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök. Később Semjén Zsolt titkársága cáfolta, hogy bármikor is relaxált volna R. GÁbor tanyáján.

Ezt mondta a gyerekekről

“A gyerekeket is nagyon szeretem, szívesen foglalkozom a felnövekvő ifjúsággal, de ahhoz, hogy meg is mozgassam őket, nincs már energiám” – ezt is Gábor atya mondta 2022-ben, az infokiskunfelegyhaza.hu-nak, miután kérte áthelyezését az eldugott, mindössze 2200 lakosú déli határhoz közeli Nagybaracskára. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció