Az aktuális előrejelzések szerint Nagymarosnál szombat hajnalban 694 centiméterrel tetőzhet majd a Duna, a környező településeken jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak az árvízvédelem megerősítésén. Másfél nappal a becsült tetőzés előtt is vannak már partközeli házak, ahol a kerteket ellepte a víz.
Helikoptert kapott Kisoroszi
“Ma reggel telefonon egyeztettem Molnár Csabával, Kisoroszi polgármesterével. Felajánlottam a Magyar Honvédség segítségét a helyi élelmiszer- és betegszállítás, valamint a kimenekítés biztosításában. Kisoroszira egy H145 típusú helikoptert rendeltem ki, amely a feladatok ellátásában vesz részt. A Honvédség összekötő tisztet jelölt ki a térség katonai jellegű feladatainak koordinálása érdekében” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Honvédségi helikopter Kisorosziban
Forrás: Facebook
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Orbán Viktor Kisorosziban
“Az árvíz által körbezárt településre motorcsónakkal kelt át a miniszterelnök, ahol beszélt a védekezésben részt vevő helyi lakosokkal is. 1032-en vannak most a Duna áradása által fenyegetett faluban, de mindenki biztonságban van, mert a védekezés hatékony és eredményes” – mondta Orbán Viktor Kisorosziban.
Elérhetetlen az idősotthon
Az árvíz miatt közúton elérhetetlenné vált, de zavartalanul működik a Máltai Szeretetszolgálat pilismaróti idősotthona – derül ki a szervezet közleményéből. Az intézményt erdei úton lehet megközelíteni, a bent tartózkodó száz lakó biztonságban van, ellátásuk megoldott.
Kioroszi határát elöntötte a víz
Forrás: Facebook
Zavartalanul működik az idősotthon
A Máltai Szeretetszolgálat hétfő óta készült arra, hogy a vízszint emelkedése miatt az épülethez vezető útszakaszt le kell majd zárni. A raktárkészleteket feltöltötték, az ápolók, takarítók és a konyhán dolgozók beosztását is ennek megfelelően állították össze. A szervezet kétszáz fős stábja szerda este óta a Margit-szigeten és Dunabogdányban is segíti az árvízvédekezést a bicskei önkéntes tűzoltókkal közösen. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: elöntötte a víz a Dunakanyart – Forrás: Facebook