Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP- képviselője csütörtökön jelentette be, elválnak Gyurcsány Ferenccel. A politikus azt is bejelentette, hogy a volt miniszterelnök visszavonul a közélettől, elmond a pártelnökségről és parlamenti mandátumáról is. Azóta a DK vezetői sajnálkozó posztokkal búcsúznak egykori vezérüktől, a válófélben éve házaspár viszont nem nyilatkozott. Vasárnap délelőtt egy videóban beszélt Dobrev Klára az elmúlt időszakáról. 

A bejelentés 

Csütörtökön az írta, hogy “egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen – írta akkor Dobrev Klára közösségi oldalán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Poklok pokla

“Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít, és talán azért vannak a közhelyek, mert azok általában igazak is. Ahogy igaz ez is. Nem akarom tagadni, az elmúlt hónapokban megjártam a poklok poklát. Tudtam, hogy az életem gyökerestül megváltozik, mert egy részemtől, akivel többet éltem együtt, mint nélküle, örökre el kellett búcsúznom. És így is lett. Azt hiszem, vannak változások, amelyek egyszerűen elkerülhetetlenek, bárhogy is küzdünk is ellene. Életem legnehezebb döntésén vagyok túl” – ezekkel, a házassága utolsó időszakát részletező  sorokkal kezdte közel 20 perces videóját Dobrev Klára.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Vége a Gyurcsányozásnak 

Az EP-képviselő ezután arról beszélt, erősnek kell lennie a gyermekei és a közössége miatt is. “Vége a Gyurcsányozás korszakának….Végül szeretnék még valamit. Szeretnék bemutatkozni úgy igazán. Dobrev Klára vagyok, 53 éves, jogász, közgazdász, egyetemi oktató. 5 gyermeket neveltem, A közéletben nem valakinek az unokája, lánya, felesége vagyok. Ha vitájuk van azzal, amit képviselek, nekem mondják el, velem vitatkozzanak, érveljenek. Mert a címkézés a gyengék eszköze. Én én vagyok. A nevem Dobrev Klára, és készen állok” – zárta bemutatkozását.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Harmadik felesége volt Dobrev Klára

Gyurcsány Ferenc első felesége Rozs Beatrix volt, akit még a gimnáziumban ismert meg. Közös gyermekük nem született. Második feleségét, Bognár Edinát Pécsett ismerte meg. 1985-ben házasodtak össze. Gyermekeik: Péter (1988), Bálint (1990). Harmadik felesége Dobrev Klára. 1994 óta élnek együtt. Gyermekeik: Anna (1996), Tamás (1997), Márton (2015). 

Álompárként éltek

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára a DK-s politikus miniszterelnöksége alatt álompárnak tűnt. Felesége aktívan segítette a volt kormányfő munkáját. Gyakran mutatkoztak gyermekeikkel. Gyurcsány Ferenc sokszor hangsúlyozta, hogy beszédeit Dobrev Klárának mutatja meg, szívesen támaszkodik tanácsaira. 

Dobrev Brüsszelben él

Gyurcsány Ferenc bukása után megalapította a Demokratikus Koalíciót. Felesége lett a párt egyik EP-képviselője. Egy ideje a pártelnök már inkább visszavonultan figyelte a közéletet, főleg Dobrev Klára jelenítette meg a politikai közösségüket. Dobrev ideje nagy részét Brüsszelben tölti, legkisebb gyermekük is oda járt óvodába – erről többször, ők maguk beszéltek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: