Budapest környékének legfiatalabb országgyűlési képviselő-jelöltje Buzinkay György. A 32 éves politikus a Pest 3-as körzetben, vagyis Szentendre környékén, a Pilis-Dunakanyar régióban indul az ellenzéki összefogás színeiben. Az egyik leglátványosabb megmozdulása a Szigetcsúcsra tervezett beruházás megakadályozása volt. A momentumos politikusnak sarkos véleménye van Völner Pál korrupciós ügyéről és állítja, a Fidesz semmit sem csinált a választókerületben 11 év alatt. Kijelentette: az M10-es út építésével nem lehet tovább várni, az Észak-budai agglomerációnak pedig Budakalász és Békásmegyer között egy új centrumkórházra van szüksége. A fiatal politikus azt is elmondta miért stratégiai fontosságú ez a körzet az országos választás kimenetelét tekintve. Buzinkay György a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak Szentendrén adott nagyinterjút.

Mit szól a szomszédos esztergomi körzet országgyűlési képviselőjének, az igazságügyi miniszter helyettesének Völner Pálnak a korrupciós botrányához, ahhoz, hogy az ügyészség állítása szerint rendszeresen 2-5 millió forintot kapott azért, hogy elintézzen dolgokat.

Ez olyan botrány, amibe jobb országokban meg szokott bukni a teljes kormány, közepesen jó országokban, legalább a miniszter, a banánköztársaságokban pedig elintézik egy vállrándítással. Varga Judit igazságügyi miniszter a mai napig nem mondott semmit a helyettese, a bizalmasa korrupciós ügyéről, miközben minden nap szelfizget és posztol, lényegében vállrándítással elintézte az ügyet. Úgy csinál a miniszter, mintha semmi sem történt volna. Ugyanez a miniszter törvénytelenül a Pegasus-megfigyelések aláírását átadta Völnernek, pedig a nemzetbiztonsági törvényben egyértelműen benne van, hogy az igazságügyért felelős miniszternek kell minden alkalommal aláírni az ilyen megfigyeléseket. Újságírókat, ügyvédeket, ellenzéki politikusokat figyeltek meg. Egy normális országban, egy jól működő demokráciában a miniszter már rég lemondott volna, nem pedig mosolyogva szelfizgetne, mint Varga Judit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ön szerint az emberek többségét, a választókat mennyire érdekli a korrupció?

Amikor Mészáros Lőrinc milliárdokat lop, azt kevesen értik, mert az emberek nagy többsége sosem találkozott ennyi pénzzel, nem tudják elképzelni az összeg nagyságát. Völner esetében azonban elég kézzelfogható a havi ötmilliós vesztegetési pénz. Ezt mindenki átérzi. Mindenki a saját fizetéséhez tudja hasonlítani. Amúgy Völner hivatalosan is jól keresett, majdnem hárommillió volt a fizetése, tehát még csak arról sincs szó, hogy ne lennének a miniszterek vagy miniszterhelyettesek megfizetve. Azt gondolom, hogy a Völner-ügy joggal bosszantja az embereket. Mindezek mellett érzékeljük, hogy 7,4% most már az infláció az országban, egyre drágább a bevásárlás a boltokban, látjuk, hogy az államadósság elszabadult, idén már 4000 milliárd forint hitelt vett fel a kormány, hogy a választások előtt költekezhessen. Közben pedig azt látjuk, hogy nem működik a magyar gazdaság és a kormány egy magas rangú beosztottja, egy miniszterhelyettes kenőpénzeket fogad el. Ez szerintem minden jóérzésű embert felháborít.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lehet, hogy így van, de az emberek az is látják, hogy vannak fejlesztések, beruházások itt a Pilis-Dunakanyar térségben is. Az egyik héten egy kilátót adnak át, a másik héten egy bicikliutat.

Én azt látom, hogy lényeges infrastrukturális beruházások sajnos nem voltak itt a Pilis-Dunakanyar térségben. Az utolsó fontosabb közlekedést érintő beruházás a Megyeri híd megépítése volt a második Gyurcsány-kormány idején. A mai napig nem épült meg a Buda felől a Budapestet elkerülő M0-ás autóút, az M10-es sem és a 11-es szentendrei felújításai is talán csak a választások után kezdődnek, holott 11 éve már Orbán-kormány van Magyarországon. Én tehát azt látom, hogy érdemi közlekedésfejlesztési beruházást nem csinált ez a kormány a Pilis-Dunakanyar térségében, csak látszatintézkedések vannak, de ezt az emberek többsége átlátja, nem dől be.

Mi az, amit Ön rögtön meg tudna csinálni, ha képviselő lenne, és mi az, amihez idő kellene, de lobbizna érte?

Az M10-es megvalósítása kulcskérdés ebben a térségben. Ha én leszek az országgyűlési képviselő, azonnal a legmagasabb szinteken kezdem a lobbizást az út megépítése érdekében. Láthatóan a fideszes képviselőnek ez nem volt fontos, mert 11 év alatt semeddig sem jutott a 10-es út ügye, holott emberek százezreinek a jobb életkörülményeiről van szó. Nem húzható el 2052-ig, a jelenlegi kormány ugyanis ezt tervezi. A mostani tervekben ez a céldátum szerepel, én magam kértem ki a terveket a Nemzeti Infrastruktúra Zrt-től. Ez nem maradhat így, ennek az útnak mielőbb el kell készülnie. Azonnal megoldható ügyekből is sok van itt a választókerületben. Itt van például a további 12 települést is ellátó szentendrei mentőállomás, amelynek felújításával 2018-ra kész kellett volna legyen a kormány, de azóta sem történt semmi. Most hullik a vakolat, gombásodnak a belső falak, konkrétan egészségre káros abban az épületben dolgozni. Ennek a felújítása nem tűr halasztást. Ez például egy azonnal és tényleg pár hónap alatt megcsinálható felújítás. Valódi akarattal sok mindent gyorsan meg lehet itt Pilis-Dunakanyar térségében csinálni.

Buzinkay György interjú közben

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Szóba hozta a Megyeri hidat. Annak idején az volt a mondás, hogy lesz egy lehajtója a Szentendrei-szigetre, aztán nem épült meg. A szigetmonostoriak azóta is becsapva érzik magukat, emiatt azóta sem kapta meg a híd Szigetmonostor Önkormányzatától az engedélyt. Ön támogatná, hogy megépüljön a lehajtó?

A Szentendrei-sziget látja el ivóvízzel Budapest nagy részét, az agglomerációban pedig azokat a településeket, amelyek a Fővárosi Vízművekhez tartoznak. Egy lehajtó egyértelműen veszélyeztetné a vízbázist, még akkor is, ha cölöpökön menne az út. Nem támogatom ez a lehajtót, de a váci Duna-híd megépítését annál inkább, mert így a Szentendrei-sziget forgalmát az M2-es irányába ki lehetne vezetni, ezzel jelentősen csökkenne a 11-es útnak a terheltsége is, Szentendrén pedig érezhetően kisebb lenne az átmenő forgalom.

A Szentendrei-sziget fontos az Ön politikai karrierében, hiszen a Szigetcsúcs-beruházás nyári megtorpedózása kapcsán figyelt fel Önre az országos média. Ezzel most mi a helyzet? Hogy áll a Szigetcsúcs ügye?

Az Agrárminisztérium teljes egészében leállította. Egy adminisztrációs hiba miatt ugyanis évekkel ezelőtt nem került környezetvédelmi besorolás alá ez a terület, véletlenül kimaradt a helyrajzi száma a védett területek közül. Most egyszerűen annyi történt, hogy a minisztérium javította a hibát, így a területen nem kezdhető el a Kisoroszi polgármestere által megálmodott nagyszabású tájátalakító művelet.

A Szigetcsúcs-fejlesztéssel Önnek mi a problémája? Maga a fejlesztés ténye, vagy annak a módja, mikéntje?

Minden fejlesztést lehet úgy csinálni, hogy az jó legyen és úgy is, hogy rossz. Itt szerintem az volt az egyik probléma, hogy csatornázni akartak az árterületen. Ez roppant veszélyes, mert áradás esetén a szennyvíz bekerülhetne a Dunába. A Szigetcsúcs egy Natura 2000-es természetvédelmi terület, ami azt jelenti, hogy Európai szinten védett az ott élő különleges növény,- és állatvilág. Ezt a természeti értéket veszélyeztette volna a beruházás. Azt se feledjük, hogy a Szigetcsúcsnak még megvan az a bája, hogy ez egy abszolút természetközeli, tényleg évtizedek óta érintetlen környezet Budapest relatív közelségében. Ide bárki eljöhetett eddig nyaralni, kikapcsolódni, táborozni, átélhette a Duna szépségét. Látjuk, mi történt a Velencei-tónál: körbe betonozták, a Fertő-tónál is betonoznak, a Balatonnál is egyre kevesebb természetes partszakasz maradt. A természet önmagában is érték, vigyázni kell rá. A Szigetcsúcs óriási kincs nagyon oda kell arra figyelni mi történik ott, mi marad meg belőle a gyermekeink számára.

Szigetcsúcs

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Szigetcsúcs-ügy kapcsán kívülről figyelve az eseményeket úgy nézett ki, hogy Ön politikusként aktívizálta magát, felkeltette a figyelmet a területre, aláírásokat gyűjtött, a közhangulatot a maga oldalára állította, majd jött Vitályos Eszter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselő-jelöltje, aki azt állította, hogy lényegében az ő közbenjárására állította le a kormány a Szigetcsúcs-beruházást. Ezzel kifogta a szelet az Ön vitorlájából.

Én ilyen értelemben még fiatal vagyok és naiv. Nagyon örülnék, ha ez az ország tényleg úgy működne, hogy fölkapunk ügyeket az ellenzéki oldalon, majd jön a kormány és megoldja ezeket. Sokkal jobb hely lenne az ország. A koronavírusnak is sokkal kevesebb áldozata lenne, ha megfogadták volna az ellenzék javaslatait, de a gazdasági helyzet sem szabadult volna el, ha ránk hallgatnak. Mi az országért akarunk tenni. Nekem jó érzés, ha a javaslatomra megold valamit a kormány. Az, hogy most énnekem ebből milyen politikai hasznom van, az engem nem igazán érdekel.

Befutó helyet kap a Momentum listáján?

Nem. Nálunk a Momentumnál van egy olyan szabály, hogy akinek olyan körzete van, amit jó eséllyel megnyerhet, az nem lehet rajta a listán befutó helyen. Ennek ugye az az oka, hogy a közös listán, ha megnyeri valaki az egyénijét, akkor kiesik a listáról, és a mögötte lévő más párti képviselő jön.

Az Ön körzete, a Pilis-Dunakanyar, vagyis Szentendre környéke tehát könnyen nyerhetőnek számít?

Ez egy olyan körzet amit, ha nem nyerünk meg, talán nincs is miről beszélni. Azért fontos, hogy az ellenzéki jelöltek nagyon nyerjenek, 5% felett, az agglomerációs választókerületekben, mert ezek nagy népességszámú kerületek és a győztes sok töredékszavazatot visz magával a listára, vagyis onnét is több ellenzéki képviselő juthat be a Parlamentbe. Én egyébként mindenből azt látom, hogy itt nyerni fogunk. Itt még egyéni körzetet se tudott az önkormányzati választáson nyerni a Fidesz.

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

A számok alapján a Pilis-Dunakanyar, vagyis Szentendre környéke az agglomeráció egyik billegő körzete, ahol bármi megtörténhet. Ha a 2018-as választási adatokból indulunk ki, akkor a teljes ellenzék és a kormánypártok között 5%-on belül van a szavazatkülönbség, ez nem sok. Mennyire érzi annak a súlyát, hogy könnyen előfordulhat, hogy tényleg Önön múlik, hogy az ellenzék győz az országban vagy sem?

Igen, valóban nagy a tét. Ha az agglomerációs körzetek mindegyikében nem az ellenzék nyer, akkor nem nagyon lesz kormányváltás, ez egészen biztos. Ezért is mondtam, hogy ez egy olyan körzet, amit ha nem nyerünk meg, nem is lesz miről beszélni.

A kampány egyik fontos felülete a Facebook. Önnek 1800 követője van, az ellenfelének négyszer több. A kormánypárti jelölt ott van a piacokon, eseményeken, minden nap arról tudósít a közösségi oldalán, hogy elintézett valamit. Ön mivel tudja megszólítani a választókat itt a Pilis-Dunakanyar térségében?

Ketté bontanám a választ. Azt sokan elfelejtik, hogy az ellenzéki képviselőjelölt sokfelé ismertebb, mint a fideszes ellenfele, szimplán az előválasztás miatt. Az előválasztáson kiemelkedően magas volt a részvételi arány, sokan szavaztak. Látták a nevünket, a kampányban megismerhettek minket. A mi ismertségünk, az én ismertségem is nagyobb, mint a fideszes ellenfelemé.

Jelenleg, lehet, hogy így van, de a választás bő négy hónap múlva lesz, az pedig hosszú idő a politikában.

Persze, nyilván ez sok idő, de azért itt van egy hitelességi kérdés is. Azt azért az emberek többsége tudja, hogy itt a Pilis-Dunakanyar régióban semmi lényegest nem tudtak csinálni a fideszesek az elmúlt 10-12 évben. Semmilyen érdemi beruházás nem történt, ezért most elkezdtek futni az események után. A legtöbb, amit komolyabb beruházásként fel tudnak mutatni, hogy a jövő évi választások után megindulhat a 11-es út felújítása. Ez is olyan beruházás, amit már rég meg kellett volna csinálni az itt élők érdekében. Én azt gondolom, hogy az emberek többsége számára nem hitelesek azok a fideszes jelöltek, akik hirtelen kiállnak és egymás után jelentik be azokat a beruházásokat, amelyeket 11 év kormányzás alatt már bőven meg kellett volna csinálniuk, de nem sikerült nekik. Persze én is látom, hogy a fél magyar költségvetést elköltötték már verbálisan, meg Facebook-posztokban. Ezt csinálja az összes kormánypárti jelölt, az ellenfelem is egymás után jelent be mindenfélét, csak, hogy bejelentsen valamit. A fideszes jelöltek szóban már ezermilliárdokat költöttek el, de ahogy az elmúlt 11 évben sem lett a nagy bejelentéseikből semmi, most sem lesz.

Ön szerint a választók nem hiszik el a fideszes képviselő-jelöltek fejlesztési bejelentéseit?

Én azt látom, hogy az emberek többsége nem hiszi nekik. Az önkormányzati választásnál is mindent megígértek a fideszes jelöltek és nem történt semmi. Itt van Szentendrén például a főtéren a kereskedőház értékes történelmi épülete, ami rohad szét. Nem tudták megcsinálni. A már említett mentőállomást sem újították fel, pedig a fideszes kormány adott volna pénzt, de nem tudott megegyezni az akkori fideszes önkormányzattal. Nincs zöld hullám a 11-es úton, ezt sem sikerült megcsinálniuk. Tehát mindenki látja ezt a hitelességi válságot, azt, hogy a Fidesz nem csinált semmit itt az elmúlt 12 évben.

És Ön mit ajánl a Pilis-Dunakanyar térségében élő embereknek, Önnek miért higgyenek?

Szerintem ez a választás alapvetően és egyértelműen arról szól, hogy lesz-e kormányváltás vagy nem. Itt mindennek az a kulcsa. Ha lesz kormányváltás, az önkormányzatoknak visszaadjuk a hatásköreiket, ami az emberek mindennapi életét is alapvetően befolyásolja majd. Mondok egy egyszerű példát: Ma egy önkormányzatnak gyakorlatilag semmilyen ráhatása sincs arra, hogy ki mit épít a telkén. Ezért duzzad fel az agglomeráció, ezért épülhetnek a családi házas telkeken többlakásos társasházak, így lesz az eddigi egy autóból öt egy telken. Ezzel nagyobbak lesznek a dugók és élhetetlenebbek a települések. Az önkormányzatok pedig nem tehetnek semmit. Ez teljesen abszurd. 

Ezt értem, hogy képviselőként pár év múlva megszavazna egy törvényt, ami majd ezen segítene és kevesebb illegális építkezés lenne. Ezen kívül milyen gyakorlati, praktikus, egyszerű dolgokat tud kínálni a választóknak, ami miatt azt mondják majd, hogy „wow!”?

A választók a fojtogató légkört érzik. Azt, hogy van egy olyan politikai rendszer, ahol mindent egy pártközpontban határoznak meg.

Ezt csak az ellenzék állítja.

Én azt tapasztalom, hogy tényleg ezt érzik nagyon sokan, de van konkrét programunk, és mi tényleg hiszünk abban, hogy nem azért kérünk felhatalmazást, mert jó állás beülni a Parlamentbe, hanem azért, mert konkrét dolgokat szeretnénk megvalósítani. Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy mindenkinek meg kell azt érteni, ha nincs kormányváltás, lényegileg teljesen mindegy, hogy melyik jelöltnek mi a programja, mert a Fidesz mai rendszerében semmit nem lehet majd csinálni, mindent a pártközpontban döntenek el. Ha kormányváltás lesz, akkor mi a pilisi térségben érdekelt képviselők összefogunk az itt élő emberek érdekeiért. Szél Bernadettel, Nunkovics Tiborral és Szabó Tímeával közösen azon fogunk dolgozni, hogy a pilisi térség kapjon végre érdemi politikai támogatást.

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Mit tudnának Önök négyen elintézni az itt élőknek?

A legfontosabb az M10-es építésének megindítása. Ez egy kézzelfogható és nagyon fontos programelemünk, mert ahogy mondtam, teljesen élhetetlenek már a viszonyok a 10-es út mentén. Roppant fontos, hogy végre megérkezzenek az új HÉV-szerelvények. Erre megvolt már a kiírás, csak az oroszok nyomására visszavonta a kormány. A HÉV-állomások felújítása szintén nem halasztható. Tehát az egyik legfontosabb megoldandó ügyünk a közlekedés. A másik, ami roppant fontos a Pilis-Dunakanyar térségében, hogy nincs rendes kórházi ellátása ennek a régiónak. Egyszerű példa: nyáron, amikor az a néhány, már teljesen elfáradt orvos a Szent János Kórházban meg a Margit Kórházban elment szabadságra, akkor a kórházi ellátást Balassagyarmat látta el ennek a térségnek, és oda kellett elvinni mentővel a betegeket, ami egy és negyedóra Szentendréről. Nekünk tehát az egyik legfontosabb ígéretünk, hogy épüljön meg az Észak-budai Centrumkórház itt a közelben.

Hol lenne ez a kórház?

Az M0-s körgyűrű közelében, ahol könnyen megközelíthető, Budakalász és Békásmegyer határa környékén. Nyilván ehhez az is kellene, hogy megépüljön az M0 északi összekötő szakasza. Egy olyan intézmény kell, ami el tud látni kétszázezer beteget és helikopterleszállóval, valamint a legmodernebb orvosi eszközökkel van felszerelve. Bécsben működik ez a centrumkórház koncepció. Nagyjából nálunk is úgy nézne ki, hogy négy szuperkórház lenne Budapesten és ezek látnák el a fővárost, illetve a környező agglomerációt.

Tehát ez gyakorlatilag a Dél-budai, az M1-M7 bevezetőnél épülő új szuperkórház északi párja lenne?

Igen, de azt rossz helyre tervezik. A Dobogó helyett Kelenföldnél lenne ideális helyszínen, hiszen ott már most is minden közlekedési kapcsolat a rendelkezésre áll. Ezzel egyidőben a járóbeteg-ellátást viszont helyben oldanánk meg.

A közösségi oldalakon sokan panaszkodnak a szentendrei SZTK orvosaira.

Jelenleg teljesen rendezetlen struktúrája van az egészségügynek. Sokszor az egészségügyben dolgozó ápolók vagy orvosok sem tudják, hogy meddig tart a hatáskörük, le vannak terhelve fölösleges adminisztrációs terhekkel, amit nem az ő dolguk lenne kezelni. Mindezek mellett hiányszakma, mind a kettő, az ápolói is és az orvosi munkakör is. Az egészségügy, különösen most a járvány alatt látjuk, hogy a legfontosabb kérdések között van.

Kötelező védőoltást támogatja?

Én azt gondolom, az idő megmutatja, hogy ezt előbb-utóbb muszáj lesz bevezetni. Egészen egyszerűen azt látjuk, hogy az oltás nélkül ez a vírus nem fog magától eltűnni, tehát itt szükség van arra, hogy minél több embernél elérjük valahogy, hogy beoltassa magát. Ennek lehetnek pozitív és negatív ösztönzői, de az a cél mindenképp kulcsfontosságú, hogy a lehető legtöbben, gyakorlatilag mindenki megkapja az oltást.

Önnek milyen a kapcsolata a választókörzet polgármestereivel?

Alapvetően jó a kapcsolatom a legtöbb polgármesterrel.

Az Ön szövetségese, a szomszédos körzetben induló Szél Bernadett azt mondta nekünk, hogy van olyan polgármester, aki nem áll vele szóba, nem köszön neki. Sőt, ráhívják a polgárőrséget, ha megjelenik az adott településen.

Nálam nincs ilyen helyzet, de azért van olyan polgármester, akivel nem jó a viszonyom, mondjuk a kisoroszi nem nagyon kedvel. Alapvetően azt gondolom, hogy egy józanul gondolkodó polgármester, pontosan látja, hogy most milyen a politikai helyzet az országban. A többségük nem a fizetésért csinálja, hanem mert tényleg tenni akar a közösségért, jobbá akarja tenni a települését. Nekik sem jó, hogy csak végrehajtónak nézik őket, akikkel a pártközpontból kapott utasítást végrehajtatják. Most gyakran a Fidesz választókerületi elnöke mondja meg, mit hogyan kell csinálni, különben nem kapnak pénzt. Azt látom, hogy ezt a mai rendszert a polgármesterek túlnyomó többsége sem szereti. Magánemberként ezt el is mondják, de a nyilvános beszédben a félelemkultúra érvényesül. Sok ember mindennapjaiban is ez a helyzet. Nem mernek arról beszélni, hogy politikailag mit gondolnak, mert félnek a munkahelyen. Attól tartanak, hogy megtorlásban részesülhetnek, kirúgják valamelyik szerettét. Tehát ez a félelemkultúra a polgármesterek között is megvan.

Engedje meg, hogy visszatérjünk a 11-es út felújításához. Kívülről nézve itt is hasonló tértént, mint a Szigetcsúcs esetében. Volt egy fontos helyi ügy, amiben az Ön kormánypárti ellenfele átvette a kezdeményezést. Az Ő narratívájából nézve, ezt az ügyet is elintézte.

Én beírtam a naptáramba, hogy majd április elején kimegyek a 11-es út mellé és csinálok egy videót. Ebben – mint John Travolta a Ponyvaregényben – szétteszem a kezemet, és elmondom: itt nem történik semmi, és ez borítékolható. Ha pedig mégis történik valami, akkor megint ott vagyunk, hogy végre történik már valami 12 év után. Itt egy olyan beruházásról beszélünk, ami nem könyöradomány a Fidesztől, hanem ezt már rég meg kellett volna csinálni.

Úgy gondolja, hogy a kormánypárti ellenfele figyeli az Ön megmozdulásait és ahol lehetőséget lát, megpróbálja átvenni az ügyet?

Bizonyos helyzetekben igen, ezt látom, hogy figyelnek. Ez nekem bók, hiszen ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag én tematizálom a fideszes képviselő-jelöltnek is a megmozdulásait. Közben az is látszik, hogy folyamatosan uszítják rám a trollokat és ugyanaz a 10-15 ember minden alkalommal mindenhol megjelenik és nagyjából ugyanazokat a kommenteket írja.

Amikor azt mondja, hogy figyelik, akkor ez alatt mit ért? Titkosszolgálati eszközökkel figyelik, vagy csak figyelik a politikai megmozdulásait?

Nincs semmi olyan az életemben, amit titkolnom kéne. De az is sokat elmond a mai magyar politikáról, hogy az egy valóban felmerülő kérdés, hogy egy ellenzéki jelöltet figyel-e a kormány vagy a titkosszolgálatok, vagy sem, az azért nem természetes egy normális országban.

A Szentendrét elkerülő út régóta foglalkoztatja a helyieket. Valahol mindig felvetődik ez a kérdés, aztán elvetik, hogy túl drága lenne. Országgyűlési képviselőként ön támogatná a Szentendrét elkerülő út megépítését?

Ha ez fizikailag jó helyen megcsinálható, akkor mindenképp. Ennek a térségnek van egy olyan földrajzi adottsága, amely alapvetően meghatározza, mit lehet és mit nem, ugyanakkor rengeteg tervet ismerünk elkerülő útszakaszokra, már a nyolcvanas évekből is. Ezt a kérdést tehát nagyon meg kell vizsgálni és csak azt követően lehet róla érdemben nyilatkozni. Az M10-es út építését viszont gyakorlatilag azonnal el kellene kezdeni, és nem kellene 2052-ig várni, mint ahogy most a Fidesz terveiben szerepel.

A közösségi közlekedés egyik útvonala akár a Duna is lehetne. Rendszeres hajójáratokkal kényelmesen el lehetne jutni Szentendréről a pesti belvárosba. Ez Ön szerint mennyire képviselhető ügy?

Ez egy abszolút jogos felvetés. Láttam én is sok ehhez kapcsolódó tervet, hajóbeszerzési lehetőségeket és hasonlókat, mindenképpen érdemes megvizsgálni a Dunát, mint agglomerációs közlekedési útvonalat.

Gyakran posztol arról, hogy több munkahelyre lenne szükség a Pilis-Dunakanyar régióban. Ipartelepítés, cégek, munkahelyek kellenek.

Én ipartelepítésről sose posztoltam. A munkahelyteremtést valóban fontosnak tartom, de az alkalmazkodást a megváltozó munkakörülményekhez is. Hogy konkrétumokról beszéljek: a home office intézménye a vírus miatt egyre elterjedtebb, és ebben a térségben nagyon sokan dolgoznak ebben a formában. Meg kell teremteni annak a jogi környezetét, hogy ez egy támogatott rendszer legyen, járulékkedvezményekkel kellene segíteni a munkáltatókat, hogy megérje home office-ban dolgoztatni.

Azért nem mindenki szeret home office-ban dolgozni. Egy munkahely a szociális és társas kapcsolatokról is szól.

Ezt ki kell dolgozni. Én több olyan munkahelyről tudok, ahol véglegesen átálltak arra, hogy heti egy meetingre kell bemenni, azt is igyekeznek a nap közepére tenni, amikor kisebb a dugó, minden más pedig otthonról elvégezhető. A home office arra is egy módszer, hogy csökkentsük a közlekedési káoszt és kevesebb autó legyen utakon.

Értem, de ettől még nem lesz több munkahely csak kevesebbet autóznak az emberek. Mitől lesz több munkalehetőség Szentendre térségében?

Ismét egy egyszerű példát mondanék: Ott van a romos laktanya Szentendre határában, kiváló lehetőség lenne új munkahelyek teremtésére. Ebben a térségben nem gyárakat vagy logisztikai központokat kell telepíteni, hanem támogatni kell a versenyképes startupokat és a turizmus fejlesztését. Most olyan jogi környezet van az országban, ami nem ideális a startupok létrehozásához, így az országot előrelendítő innovációt sem támogatjuk.

Tehát Szentendre és környékéből, Pilis-Dunakanyar választókerületből Ön egy magyar Silicon Valley-t csinálna?

Szerintem nem kell elrugaszkodni (nevet) én nem így gondolkozom róla. Azt gondolom, hogy ebben a térségben rengeteg olyan tehetséges ember él, akinek megvan a képzettsége hozzá, hogy egy önálló vállalkozást indítson csak hiányzik az a jogi és gazdasági környezet, amely ebben őt maximálisan támogatná. Ha ez megváltozna, nagyon sokan tudnának itt helyben munkahelyet teremteni. A képesség tehát meglenne, de nincs meg ehhez a támogató közeg. Képviselőként azon szeretnék dolgozni, hogy itt a választókerületben és az egész országban mindenki megtalálja a maga boldogulását.

Említette a turizmust, mint lehetőséget Szentendre környéke számára.

Igen, ennek a térségnek abszolút megvannak az adottságai a turizmusra, csak ez jelenleg nincs rendesen kiaknázva. A turisták Budapesten megszállnak, Szentendre és Visegrád pedig egy napos kirándulás. Az alapvető probléma, hogy a turisták alig költenek itt pénz. Szentendre és a dunakanyari települések inkább csak a negatív hozadékát látják a turizmusnak, a pozitívot nem. Megállnak pár órára, maximum elmennek egy múzeumba, sétálnak egy kicsit a belvárosban és mennek tovább. Fejlesztések kellenek, szállodák és a meglévő turisztikai attrakciók jobb kihasználása. Gondolok itt a skanzenre, a Dunakanyarra és a környező gyönyörű hegyekre.

A belföldi turizmus eddig egyik kormány idején sem kapott annyi támogatást, mint most.

De hát azért azt elég szelektíven adják. Szentendre nem nagyon kap ebből a pénzből. Esztergom kap, ahol a MOL-vezérigazgató Hernádi Zsoltnak a rokona a polgármester. Ők sok pénzt kapnak, igen. Mi annyira sem kapunk pénzt, hogy mondjuk a főtér melletti templomdombon az életveszélyes támfalakat megcsináltassuk. Már 16 hónapja, tavaly augusztus óta le vannak zárva ezek az útvonalak. Az egy megítélt pénz volt, amit egyszerűen nem küldött el a kormány, mert nem fideszes lett a szentendrei önkormányzat.

És ilyenkor mit lehet tenni?

Ugyanoda kanyarodunk vissza mindig, hogy ezért kulcsfontosságú ez a választás, mert ha kormányváltás van, olyan kormánya lesz Magyarországnak, ami nem ellenségként tekint az ellenzéki önkormányzatokra, polgármesterekre, hanem partnerként. Visszaadjuk a jogaikat, hogy a saját feladataikat el tudják látni. Nem működik egy olyan ország, ahol minden teljesen centralizálva van és egy pártközpontban, egy szűk körben döntenek mindenről. Megtapasztaltuk már ezt ’48 után és a rendszerváltás előtt, és nem működött akkor se, most más köntösben se fog működni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Buzinkay György eddig nem hivatalos kormánypárti ellenfelét, Vitályos Esztert is kerestük, neki is felkínáltuk az interjúlehetőséget, de ő nem kívánt ezzel élni. A BudaPestkörnyéke.hu hírportál szerkesztőségében hiszünk abban, hogy mi választópolgárok csak akkor tudunk jó döntést hozni 2022 tavaszán az országgyűlési választáson, ha minél jobban megismerjük azokat az embereket, akik azt szeretnék, hogy rájuk bízzuk a közös (adófizetői) pénzünket és dolgaink képviseletét.

Az interjút Jana Gabriella és Pálmai L. Ákos készítette, ha kíváncsi vagy rájuk, kattints ide.

Ha már ideáig eljutottál, ezeket az interjúkat se hagyd ki!