Egy speciális csapat, speciális eszközök bevetésével figyeli március 1-től az orvosokat és a betegeket. A Belügyminisztérium így lép fel a hálapénz ellen, amely bűncselekménynek számít Magyarországon. Nemcsak az orvosokat, hanem a betegeket is börtönbüntetésre ítélhetik.

Mindent bevetnek

Telefonlehallgatás, poloskák, csalivizsgálat, titkosszolgálati megfigyelés, névtelen bejelentési vonal – az eddigi legszigorúbb ellenőrzést vethetik be az orvosok ellen a hálapénz felszámolásának reményében.

Titkos információk alapján gyűjtik az adatokat

A Belügyminisztérium Nemzeti Védelmi Szolgálata eddig szinte kizárólag a fegyveres rendvédelmi szerveinél gyűjtött titkos információkat, így derítve a fel a korrupt vagy bűnöző egyenruhásokat. Ám márciustól a hálapénzeket megkövetelő vagy az azt elfogadó orvosok ellen is ezt az elit egységet veti  be a kormány.

Bűncselekmény a hálapénz

Tavaly év végén a Magyar Orvosi Kamara javaslatára a kormány benyújtotta, majd a parlament megszavazta azt a törvény, amely kimondja, hogy január 1-től bűncselekménynek számít a hálapénz. Ez alól kivétel egy körülbelül nyolcezer forintos ajándék, amit kéthavonta lehet elfogadni kezelés után.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mindkét fél büntethető

Az orvos és beteg is börtönbüntetéssel sújtható, amennyiben borítékban ad vagy kap pénzt egy-egy kezelés miatt. Emiatt a  Büntető Törvénykönyvet is módosítják, egy év börtön járhat a hálapénzért.

Egy külön csapat végzi az ellenőrzést

Most kiderült, hogy a rendőrségen belül csak a rettegett „belbimbó”-ként emlegetett, titkosszolgálati eszközök használatára is jogosult szervezet, pontosabban az NVSZ-en belül létrehozandó csapat végzi majd az ellenőrzést.

„Ágyúval lőnek verébre”

„Ez a szervezet nagyon komoly felderítéseket végez, mindent bevethetnek a fegyveres erők korrupt munkatársainak kiszűrésére. Hosszú időn keresztül, a legkülönbözőbb módszerekkel gyűjtik a terhelő adatokat, készítik a titkos jelentéseket, hogy a legrejtettebb cselekményeket is tudják bizonyítani. Éppen ezért egy kicsit úgy tűnik, hogy most ágyúval lőnek verébre. Nem biztos, hogy egyik napról a másikra sikerül megszüntetni egy évszázados beidegződést.” – mondta a Blikknek Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

A szülésért fizetnek a legtöbbet

Az egészségokosan.hu felmérése szerint a legtöbb hálapénzt szülésért fizetik orvosaiknak az ellátottak, átlagosan 200 ezer forintot. Egy idegsebészeti beavatkozás után 120-150 ezer kerülhet az orvosok zsebébe, de egy belgyógyászati vizsgálatért is fizethetünk 10-30 ezer forintot. A KSH becslése szerint éves szinten közel 8 milliárd forint hálapénzt fizetnek ki a betegek, legtöbbet a kórházakban.

Orvosbárók

A hálapénz-hierarchia tetején az intézetvezetők, osztályvezetők és a sztárorvosok vannak, akik úgy rendelkeznek a kórházi műtőkapacitások fölött, mintha az a sajátjuk lenne. Holott a társadalombiztosítás fizeti az eszközöket, az anyagot, az ápolónőt, de még a takarítónőt is. Marketingre sem kell költeniük, hisz teli van betegekkel a kórház. A magas és adózatlan jövedelem biztos, kockázat nincs. Ezt fejeli meg még a beszállítóktól kapott kenőpénz –írta az Indexen még 2016-ban Lantos Gabriella.

Évi 100 millió is lehet a jövedelmük

A Róbert Károly Kórház gazdasági igazgatója akkor azt mondta, az orvosbárók közé pár ezer orvos tartozik, az általuk megkeresett hálapénz havonta 1-8 millió forint között van, ami évi 12-100 millió forintos tiszta jövedelmet jelent fejenként. Az orvosok 20 százaléka viheti haza a hálapénz 80 százalékát, kb. 50 milliárd forintot. A többi orvos osztozik a maradékon, nekik fejenként és évente 1-2 millió forint jut.

Az 50-es éveket idézi

Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint ha ez a szervezet gyanú nélkül, titkosszolgálati eszközökkel figyel meg orvosokat, akkor az az 50-es éveket idézi. „A „próbavásárlás” intézménye ellen nincs kifogásom, hiszen ezt más területeken is bevetik más hatóságok. Akinek nincs takargatnivalója, vélhetően nem emel majd kifogást az orvosok közül”.

Kiemelt kép: illusztráció