A világjárvány óta nincs akkora forgalom a főváros útjain, és kevesebbet is tankolnak a járművezetők. Erre világítanak rá a legfrissebb mérések Budapest forgalmi adatai kapcsán. A szakértők azt állítják, az élelmiszerek árának emelkedése állhat a háttérben.

Így mérik a fővárosi forgalmat

Kiss Ambrus a 24.hu gazdasági podcastjában azt mondta, Budapesten kisebb a forgalom. A közlekedés alakulásához a Városháza a BKK méréseit és egy autónavigációs platform adatait is felhasználják. Nagy segítséget jelentenek a Duna-hidaknál található mérőpontok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még nem állt vissza a pandémia előtti állapot

Bár a fővárosban rendszeresek a nagyobb dugók, Kiss Ambrus szerint az autós forgalom kisebb, mint a járvány előtt volt. Érdekesség, hogy a tömegközlekedés iránti kereslet sem éri el a 2019-es szintet. Körülbelül a 2019-es kihasználtság 90%-ánál tartunk Kiss Ambrus szerint.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A tömegközlekedés átszervezését hozhatná a változás

Mivel úgy tűnik, hogy tartós jelenségről van szó, így felvetődhetne hogy a tömegközlekedés szervezését a változásokhoz igazítsák. Konkrétan akár járatok ritkítására is sor kerülhetne. A főpolgármester-helyettes szerint viszont ez nem fog bekövetkezni

Ezért nem fogják ritkítani a járatokat

Bár egyes járatokon kevesebben utaznak, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rájuk szükség. Ugyanakkor az tény, hogy az elmúlt években egyre többen dolgoznak otthonról. Ennek a trendnek a következtében kevesebben használják a tömegközlekedési eszközöket, és részben ezért kevesebbet is autóznak a fővárosban.

Ezzel indokolható a kisebb autós forgalom Budapesten

A magasabb üzemanyagárak is befolyásolhatják, hogy kevesebb autót látni a főváros útjain. Gyulainé Tóth Zsuzsa, a MAK Jogi és Érdekvédelmi bizottságának alelnöke arra hívta fel a figyelmet a 24.hu hasábjain, hogy az élelmiszer-infláció is eredményezhette ezt a változást. Az M3-as metró üzembe helyezése is hatással lehet arra, hogy hányan autóznak Budapesten.

Ezek is érdekelhetnek!

Másra költenek az emberek

Aki tud, az spórol az autóhasználaton, mondta Gyulainé Tóth Zsuzsa. A 37-40 százalékos élelmiszer-infláció komoly hatással volt a lakosság fogyasztási szerkezetére. Ha több pénzt kell ott hagyni a boltokban, akkor kevesebb pénz jut üzemanyagra.

Erre lehet számítani

Amennyiben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára nem nő drámai mértékben, akkor újból fellendülhet az autós forgalom. Kérdés, hogy a Lánchíd forgalmi rendje fog-e változni. Ez hatással lehet a Belváros közlekedési intenzitására.

Kevés üzemanyag fogy Budapesten

Idén januártól márciusig mindössze 75 millió liter benzin fogyott a fővárosban. Összehasonlítva az elmúlt évek negyedéves adataival ezt a számot, csak 2021-ben fogyott ennél kevesebb benzin, 69 millió liter, ami a világjárvánnyal indokolható. 2019-ben 77,9 millió liter benzint adtak el a budapesti töltőállomásokon.

Csökkenő igény az autóhasználatra

A jövedelmi viszonyok változása következtében Budapesten kevesebben használnak autót, amit az üzemanyag-fogyasztásból is ki lehet következtetni. Ugyanakkor a városhatár menti kutak nagy forgalommal működnek, és sokan onnan érkeznek a fővárosba. Grád Ottó azt mondta, idén átlagos vagy legfeljebb attól kismértékben elmaradó lehet az üzemanyag-forgalom országos szinten.. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu