„Amilyen gonosz, olyan ronda” – mondta Szabó Tímeáról a jobboldal egyik megmondóembere. Most bikiniben pózolt a Párbeszéd társelnöke és Tordai Bence országgyűlési képviselő is megmutatta felsőtestét a Római-parton. Nagyot ment a fotójuk a Facebookon.
Fürdésre alkalmas a Duna Budapestnél
Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon 1973 óta először idén lehetett először a Római-parton fürdeni a Dunában. A kerület és a főváros vezetése szabadstrandot nyitott, miután a vizsgálatok során kiderült: fürdésre alkalmas a folyó vize.
Bikinis villantás a Rómain
A nyári hőségben sok ezren mentek el a Római-partra kipróbálni az új strandot. Így tett Szabó Tímea és Tordai Bence országgyűlési képviselő is. A politikusok fürdőruhában fényképeztették le magukat, a kép pedig felkerült Szabó Tímea Facebook-oldalára, ahol már 10 ezernél is többen lájkolták.
Ekézték a jobboldalon
Ritkán lehet látni politikusokat fürdőruhában. Szabó Tímea esetében azért is érdekes a bikinis villantás, mert nemrég a kormánypárti HírTV-ben Bayer Zsolt azt mondta róla, „amikor nézem ezt a nyomorultat, hogy tényleg mennyire kiül az ember arcára, hogy mi van belül”, majd közölte, hogy akkor nézzék most inkább „a tartalmi részét”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ronda és gonosz
Mire Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője közölte: „Ez a nő olyan ocsmány módon hazudik, azt kell mondjam, hogy – nem szép egy nőről ilyet mondani -, de amilyen ronda, olyan gonosz”.
Végtelen gyengeség
Szabó Tímea akkor decemberben a Facebook-oldalán így reagált az elhangzottakra: „Bencsik úr! Orbán Viktor rendszere annyira megroppant, hogy nem maradt más eszköz, mint egy nőt rondázni? Tudja, a kormánypropaganda végtelen gyengeségét mutatja, ha kínjukban már az ellenük harcolók külsejét kommentálják.2022 után nem is nagyon marad más szórakozásuk, gyakorolják csak ezt a sportot nyugodtan!” – írta akkor a képviselő.
4 gyermekes apuka
A közgazdász Tordai Bencének négy gyermeke van, Pesthidegkúton él, hegy,- és sziklamászó végzettsége is van. Kövér László, az országgyűlés elnöke a házszabály megsértése miatt több, mint 8,2 millió forintra büntette 2021. márciusában.
Provokáció
Tordai Bence az Országház üléstermében Varga Mihály pénzügyminisztert arra kérte, hogy csatlakozzon egy költségvetési módosító indítványhoz, miközben azt próbálta okostelefonja kamerájával rögzíteni, hogy Varga miként reagál arra, hogy a Párbeszéd szerint a kormány 9,3 milliárd forintot vont el a 2. és 3. kerületi orvosi szakrendelőktől. Varga állítása szerint ezzel Tordai provokálta őt és akadályozta a munkájában.
Ingyenes a Római
A Római-parti Plázs hivatalosan egy „belépőjegy nélkül látogatható, vízimentő-szolgálatot is üzemeltető, bójákkal kijelölt területű, fürdőzésre alkalmas partszakasz,” ahol a fürdési idény ebben az évben július 30-tól augusztus 22-ig tart.
Vízimentő-szolgálat
A strand területén az ingyen ivóvizet, mosdót, pelenkázót, zuhanyzót és napágyakat az Óbuda-Pénzügyőr SE sporttelep biztosítja. A fürdőhely nyitvatartási idejében, 11 és 19 óra között vízimentő-szolgálat működik, valamint fövenyőrt is alkalmaz az egyesület.
Bárki strandolhat
Az Óbudai Önkormányzat közleménye szerint „az Önkormányzat fontosnak tartja, hogy a Római-part mindenki számára elérhető maradjon, ezért született az a döntés, hogy ingyenes legyen a fürdőhely használata. Így Budapesten végre van egy hely, ahol anyagi helyzettől függetlenül bárki strandolhat.”
Évek óta alkalmas a fürdésre
A Duna pesti szakasza valójában már évek óta alkalmas lenne fürdésre, de az 1973 óta berögzült általános tiltás miatt nagyon nehéz volt engedélyeztetni strandot, most végre összejött és mindenki élvezheti a Duna hűs vizét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Itt van Szabó Tímea posztja
Kiemelt kép: Szabó Tímea és Tordai Bence – Forrás: Facebook/Szabó Tímea