Úgy tett a támadó, mintha ismerné azt a fiatal férfit, akit valójában kirabolt. Évekig rács mögé kerülhet a bűnöző.

Egy 34 éves férfiről van szó

Vádat emeltek egy 34 éves férfival szemben, aki még 2021 szeptemberében rabolt ki egy fiatalembert. A Kelenföldi pályaudvar aluljárójában történt az eset. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csellel közeledett áldozatához a rabló

A férfi úgy tett, mintha ismerné áldozatát, így elegyedett vele beszédbe. Ezt követően azonnal pénzt követelt a fiatalembertől. A sértett a zsebéből elővett némi aprót, majd átadta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem érte be ennyivel

A rabló ekkor fenyegetőzött, és heves gesztikuláció kíséretében további pénzt követelt. A fiatalember ekkor elővett a tárcájából egy ezer forintos bankjegyet. Azt mondta, nincs nála több pénz.

A rabló nem tágított

A támadó agresszív, fenyegető viselkedést tanúsított. Ekkor a fiatelember egy újabb bankjegyet adott át a rablónak, ezúttal egy tízezer forintos címletet. Ezt követően a 34 éves férfi magához húzta a fiatelembert és úgy tett, mintha puszit adna neki.

Másról volt szó

Valójában nem puszit adott a rabló a sértettnek. E helyett megfenyegette őt, hogy eszébe se jusson a rendőrökhöz sietni. A rabló hiába fenyegetőzött, mert az ügy mégis eljutott a hatóságokhoz.

Nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel

A támadónak már korábban is volt dolga a rendőrökkel. Többszörösen büntetett férfiról van szó, ennek fényében nyújtotta be a vádiratot a bíróságra a Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség. A bíróság első fokon 6 év fegyházbüntetéssel sújtotta a rablót.

Bűnösnek találták

A tárgyalás végén a férfit bűnösnek találták az ellen felhozott vádban. Mivel többszörös visszaesőről van szó, 6 év fegyházbüntetésre ítélték. Kikötötték, hogy még feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

Ezek is érdekelhetnek!

Nem engedik el

A rabló jelenleg letartóztatásban van. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett. Könnyen lehet, hogy a rablónak több időt kell majd rácsok mögött töltenie, mint hat év. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videón az eset

Kiemelt kép: Egy biztonsági kamera felvétele az esetről – Forrás: Magyarország Ügyészsége