A saját kocsija zúzott halálra egy fiatal férfit a Pest vármegyei Farmoson. A szerencsétlenül járt emberre felesége talált rá, de már nem tudtak segíteni rajta.
Rázuhant az autója
A helyiek elmondása szerint a fiatal férfi délután két óra körül kezdte el szerelni az autóját. Bakokra állította a gépkocsit, de megtörtént a baj: a jármű hirtelen rázuhant. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hangosan szólt a zene
Hangosan szólt a zene az udvaron, ezért senki sem hallotta, hogy mi történt. Emiatt esély sem volt arra, hogy valaki rövid időn belül segítséget nyújtson.
A felesége talált rá
A férfi órákig feküdt a kocsi alatt, a felesége talált rá, amikor hazaért a munkából.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Menthetetlen volt
A fiatalasszony kétségbe esve szaladt át a szomszédokhoz, és hamar kiderült, hogy már nem lehet megmenteni az ifjú férj életét.
Összezúzta a jármű
A férfiről a helyi önkéntes tűzoltók emelték le a járművet speciális emelőszerkezettel. A helyszínről származó információk szerint a fiatalember nem sokat szenvedett, a fejét és a felsőtestét zúzta szét az autó pillanatok alatt.
Alig egy éve nősült meg
A Tények riportjából az is kiderült, hogy Dávid alig egy éve nősült meg, szorgos, tisztelettudó emberként emlékeztek vissza rá a helyiek. A települést megrázta az értelmetlen tragédia.
Megrázta az áram
A BudaPestkörnyke.hu írt arról, hogy azonnal meghalt az a 27 éves nő, akit hatalmas erejű áramütés ért Békésen. A férjével vendégségben voltak a rokonaiknál, a nő éppen zuhanyzott, amikor megrázta az áram. A családtagok és a mentők is próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét.
Nemrég házasodtak össze
A szomszédok arról beszéltek a TV2 Tények című műsorában, hogy nem ez volt az első baleset a házban, ami korábban ki is gyulladt. Az áldozat és férje néhány hónapja házasodtak össze, sikeres közös vállalkozást vezettek. Épp hazaindultak volna a rokonoktól, amikor a tragédia bekövetkezett.
Sokan gyászolják Katicát
A fiatal nőt rengetegen gyászolják a közösségi médiában, mindenki nagyon szerette. Halála váratlan volt, mindenkit megrázott, aki ismerte őt. „Őszinte részvétem, Zoli bátyám! Számunkra ez annyira hihetetlen és felfoghatatlan, hogy pont ővele történt ez az egész dolog. Nagyon sajnálom Katicát, tiszta szívemből” – írta egy ismerős az áldozat édesapjának.
Búcsúzik a testvér
„Drága Testvérem, Nővérem! Köszönöm az együtt töltött időket, hogy mindig vigyáztál rám, hogy mindig vittél magaddal mindenhova, hogy sminkeltél, öltöztettél, hogy csináltad a hajam. Hogy mindent el tudtam neked mondani, hogy viccelődtünk” – írta Katalin testvére. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Katasztrófavédelem