Rendszeresen késnek a vonatok, nincs megfelelő utastájékoztatás és a körülmények is rosszabbak lettek – ezt állítják azok az utasok, akik szerda délelőtt petíciót adtak át a MÁV-nak a székházuknál. Azt mondják, ha kell tüntetni is fognak.
A tiltakozók elküldték az Indexnek petíciójukat, amiből kiderül: közösségük tagjai 5-15 éve közlekednek vasúttal a munkahelyükre. Az utóbbi időben, mint állítják, olyan jelentős minőségromlást tapasztaltak a szolgáltatásban, hogy kénytelenek fellépni az agglomerációból ingázók érdekében.
„A Budapest Nyugati-Cegléd-Szolnok (100a) vonalon idén május óta különösen sok járat késik 20-60 perceket, vagy marad ki teljes mértékben’ – írják, majd így folytatják: „A munkába járóknak reggel már legalább két vonattal előbb kell indulniuk, hogy időre beérjenek a munkahelyükre. Nem 5-10 perces késésekről van szó, a Monor-Nyugati távolságon (amely 34 perces út lenne) például a vonat kétnaponta rendszeresen további legalább 34 percet összeszed késésként. Egyéb napokon „csak” 10-15 perc a késés, ami már jó esetnek mondható.
Számos dolgozó munkahelye veszélybe kerül, ha pedig előbb indulnak, akkor nem tudni, hogy a gyerekeiket hogyan juttatják el iskolába-óvodába, közölték. Ugyanilyen gond a hazaút, mivel akkor pedig az állandó késések miatt rendszeres, hogy az óvoda, iskola már bezár, mire a szülő odaér, ez pedig további személyi konfliktusokat okoz” – a tiltakozók szerint.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Más problémák is vannak
A mávosok a helyzetek 90 százalékában totálisan tájékozatlanok, sőt, még kikérik maguknak, ha az utas kérdezni mer tőlük, merthogy ők sem tudhatnak mindent (a gyakorlatban: soha semmit). Nem tudjuk, ez miért van így, minden normális munkahelyen elvárás ugyanis, hogy aki a cég ruháját viseli, az felelős is a magatartásával a cég valamilyen szintű működéséért.
A kiinduló állomásokon is gyakoriak az egymásnak ellentmondó információk, a hangosbemondó nem hallható, ha valaki már felszállt a vonatra, és elenyésző alkalommal fordul elő, hogy a kalauz végigmenjen és tájékoztassa a vonaton ülőket a várható indulásról és egyéb körülményekről.
További probléma, hogy a vonatok nem légkondicionáltak. A gyakran az indulásig napon álló, majd a nyílt pályán veszteglő vonaton, mivel „teli üveg” ablakok is vannak, amelyek nem húzhatók le, délutánonként 40 fok van. Vizet nem osztanak, hűtési lehetőség nincs, csupán bemondják a hangosbemondóba, hogy készüljünk elegendő vízzel az útra.
A portál megkereste a MÁV sajtóosztályát, ahol a petícióval kapcsolatban azt mondták, mintegy 6 milliárd forintot csoportosítanak át MÁV belső forrásból, hogy mások mellett a Köki és a Nyugati közötti kritikus szakasz állapotán javítsanak. Emellett hamarosan jönnek az emeletes KISS motorvonatok, amelyek sokkal megbízhatóbbak lesznek, mint az elhasználódott mozdonyok, tisztábbak és nagyobb kapacitásuk lesz mint most.
A petíció írói hasonló válaszra számítottak, ezért hozzátették: „A semmitmondó válaszok helyett a késések miatti kompenzációrendszer kialakítása szükséges, és nem csak az Intercity-vonatok kapcsán, mivel a legtöbb utas a leggyakrabban az agglomerációból utazik be a fővárosba. Ahhoz, hogy ezek a vonatok ne késsenek annyit, érdekeltté kell tenni magát a szolgáltatót is, ez pedig a legjobban úgy működik, ha pénzügyileg érzik meg a nem pontos munkavégzés hátrányait.”
Javaslatuk szerint az utastájékoztatás javítása érdekében ki kell dolgozni annak rendszerét, hogy a kalauz mindig azokat az információkat kapja meg, amelyeket a forgalomirányítás, és valós időben, az utasokat továbbtájékoztassa. A nem hallható hangosbemondó fejlesztése szükséges, továbbá a vonatokon kijelző monitorokon is meg kell jeleníteni ezen információkat, különösen a külön bemondottakat.
A petíció végén leszögezik: ha nem javulnak az utazási feltételek, demonstrációt sem tartanak kizártnak.
Kiemelt kép: illusztráció