Vicces, veszélyes, és tragikomikus jelentek játszódtak le Nagykátán az elmúlt 24 órában. Pénteken rendőröket hívtak egy politikai molinó miatt, majd szombaton egy fideszes motoros esett arcoskodás közben egy hatalmasat.
A rendőrségi bikkfanyelv
A nagykátai rendőrök állampolgári bejelentés alapján érkeztek 2022. április 1-jén délelőtt a helyi piachoz, ahol egy molinó volt kihelyezve, amelyen önkényuralmi jelkép volt látható – írta a rendőrség abban a stílusban, amely csak a lényeget nem árulja el.
Önkényuralmi jelkép
„A rendőrök a molinót lefoglalták, a Nagykátai Rendőrkapitányság önkényuralmi jelkép használata vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen” mondatból már sejteni lehetett, hogy politikai botrányról lehet szó. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Egy fideszest támadtak rajta
Ahogy arról a Blikk beszámolt péntek délelőtt a rendőrség nagy erőkkel kivonult az LMP társelnökének helyi irodája elé: le akartak szedni egy molinót, ami nem nyerte el Czerván György, Pest megye 9. számú választókerülete fideszes képviselőjének tetszését, azon ugyanis elvtársnak nevezik.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
De mi volt az a jelkép?
Szeretettel köszöntjük Czerván György elvtársat a Hazafias Népfront 1985. évi országgyűlési képviselő jelöltjét! 1957 KISZ
– ez volt a szövege a molinónak, és ezt jelentette be egy „állampolgár”.
A poszt
Az érintett képviselő reagál
„Péntek délelőtt a rendőrség durván beleavatkozott a kampány hajrába, amikor nagy erőkkel kivonultak nagykátai irodám elé, hogy eltávolítsanak egy vélhetően Czerván képviselő úrnak nem tetsző molinót. A molinó arra emlékeztette, hogy mielőtt fideszes lett KISZ-titkár és a Hazafias Népfront országgyűlési képviselőjelöltje volt. Ma ezzel valahogy nem szokott dicsekedni – ezt már Schmuck Erzsébet tette közzé a Facebookon.
A politikus visszatámad
Az Ébredj Káta képviselője a rendőrségi túlkapás miatt eljárást kezdeményezett, mivel szerinte a rendőrség megsértette a választási törvény alapján biztosított jogait, ami elfogadhatatlan. Az már egy másik kérdés, hogy a Wikipédia szerint Schmuck Erzsébet komoly KISZ-es múlttal rendelkezik.
Fideszes hanyatt esés
Az Ébredj Káta oldalán szombaton megjelent egy videó, amelyen az látszik, hogy egy narancssárga dzsekis motoros hatalmasat esik. A motorost az oldal szerint Czerván György, a Pest megye 9. számú választókerületének fideszes jelöltje rendelte oda a kampánya részeként.
A bukás
Dunakeszin is történt valami
Szombatra, a város 45 születésnapjára, amikor a városban nagyszabású ünnepséget tartanak elérhetetlenné vált az önkormányzat honlapja. Egyelőre nem tudni, hogy támadás vagy technikai hiba történt-e.